2012-01-24 17:24:01• hírek • Szatmár.ro

Előkészítő osztályok - óvoda és iskola között félúton

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség is ingyenesen hívható zöld számot üzemeltet, hogy mindenki választ kapjon kérdéseire.

A Tanfelügyelőségen a kedden megtartott sajtótájékoztatón igyekeztek információkat adni az újságírókon keresztül a lakosságnak arról, hogy mit is jelent az idén bevezetésre kerülő előkészítő osztály. Az új tanügyi törvény szerint ugyanis az ovisok egy egy éves "padhoz szoktatás" után kezdik majd meg az iskolát, azonban ez meglehetősen idegen a szülők és még a tanügyi dolgozók számára is.

Gigel Buth főtanfelügyelő elmondta: Szatmár megyében is működik az ingyenesen hívható zöld szám, amelyen igyekeznek mindenkinek válaszolni a felmerülő kérdéseikre. Abban az esetben pedig, ha nem tudnak azonnal választ adni, akár e-mailen vagy a kérdezőt visszahívva is közlik a kért információkat. A Szatmár megyei telefonszám: 0080-816-261.

A főtanfelügyelő egy információs anyagot is a sajtósok rendelkezésére bocsájtott, melyből kiderül: a hét évet augusztus 31-ig betöltő gyerekek egyenesen első osztályosok lesznek, az augusztus 31-ig hatodik életévüket betöltő gyerekek szülei viszont választhatnak: vagy elsőbe, vagy az előkészítő osztályba iratják be csemetéjüket. A hatodik életévet szeptember 1 és december 31 között betöltő gyerekek előkészítő osztályba vagy óvoda nagycsoportjába járhatnak.

Az előkészítő osztályban Buth szerint nem a megszokott iskolai oktatás fog zajlani: a tanulás-tanítás játékosan fog történni, a gyerekek pedig sem minősítést, sem jegyet nem fognak kapni. A gyerekek alapjában véve abba az iskolába kellene iratkozzanak, amelynek a körzetében laknak, de a szülők dönthetnek úgy is, hogy másik iskolába adják csemetéiket.

Ha gyermekünket magyar első osztályba vagy előkészítő osztályba szeretnénk beíratni, a procedúra ugyanaz, mint a román tannyelvű osztályba való beíratás esetében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: