2012-06-29 17:24:12• hírek • Szatmar.ro

Élőben közvetíti a tévé az Olimpia-Rapid meccset

Szombat délután 17.00 órakor a Bukaresti Rapidot fogadja Szatmárnémetiben az Olimpia labdarúgócsapata. Az idény első felkészülési mérkőzésére külön készültek Csík Tibor tanítványai.

Az egykori kiváló védő elmondta, hogy a héten elsősorban labdás gyakorlatokat végeztek a fiúk annak érdekében, hogy minél jobban megállják a helyüket a szombati összecsapáson. "Egy patinás, neves együttessel játszunk, és szerintem, ismerve Ioan Ovidiu Sabau edzőt, a Rapid komolyan is fogja venni a mérkőzést. Mi mindkét félidőben egy-egy külön csapatot küldünk pályára, és remélem, jó edzőpartnerei leszünk a bukaresti együttesnek", jelentette ki Csík.

A jövő héten elkezdődő alapozáson már biztosan nem lesz ott Dan Gavrilescu. A futballista megfelelt a próbajátékon, így az első osztályba idén feljutott Szörényvári Gaz Metan csapatában folytatja pályafutását. Amint azt már korábban megírtuk, nem ő az egyedüli távozó, mivel Zsiga Ervin és Heil Walter a Vasluihoz, Florin Muresan pedig a Dinamóhoz szerződik.

Könnyen lehet, hogy a sor Villand Róberttel folytatódik majd, akit az élvonalból kiesett Marosvásárhely nézett ki magának.
"Sajnálom, hogy ennyien elmentek, de egyrészt örülök is, hiszen élvonalbeli klubokhoz kerültek, ami mutatja, hogy volt eredménye a munkánknak, és megéri a hosszabb távú befektetés. Persze úgy lett volna  jó, ha sikerül megtartani őket, de hát ez egyelőre ilyen szinten nem lehetséges. Egyébként nagyon úgy tűnik, hogy a következő idényt is a harmadosztályban kezdjük el, ami reális is, hiszen ennyi alapember távozásával a második liga túl erős lenne. Hogy az új idényben mi lesz a célkitűzés, azt még nem tudjuk, átszervezések várhatóak vezetőségi szinten is, de egy-két héten belül letisztulnak a dolgok" - mondta Csík.

Az ausztriai edzőtáborból hazatérő Rapid elleni meccs belépője öt lejbe kerül majd. A jegyet azonban ajánlatos nem eldobni, mert a szerencsések tíz labdát vagy tíz mezt is nyerhetnek a tombolán. Ha pedig valaki nem tud elmenni a mérkőzésre, nem kell elkeserednie: a DigiSport1 élőben közvetíti a találkozót.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: