2013-10-03 11:24:11• hírek • Szatmár.ro

Előadások a megelőzésért

Lakatos Katalin
Lakatos Katalin

Két napon át készítik az orvosokat és óvónőket a gyerekek fejlődésbeli lemaradásának időbeni felismerésére, a későbbi problémás esetek számának csökkentéséért.

A Boldog Scheffler János Központ több, mint egyéves fennállása óta nagyszámú gyermeket igyekezett terápiái által felzárkóztatni kortársaikhoz. A terapeuták tapasztalata az, illetve megvizsgálva a nyilvántartásokat kitűnik, hogy a Központot felkereső, problémákkal küzdő gyermekek mindösszesen negyven százaléka lett előzőleg besorolva valamilyen fogyatékossági kategóriába. A nagyrészük tehát úgy lépte át az épület kapuit, hogy nem rendelkezett fogyatékossági papírral, a szülők érezték úgy, csemetéjük kicsit másabb mint a kortársai és utánajártak, szükség van-e a fejlődés megsegítésére.

Ezért született meg annak gondolata, hogy egy, az egész Szatmárnémeti várost érintő szűrést végezzenek, melynek eredményeképp, a remények szerint sokkal több gyermeket sikerül még időben elérni, s ezáltal megelőzni a későbbi, komolyabb problémákat. "A program célja, hogy olyan egészségesnek tűnő csoporton történjen szűrés, akiknél még megelőzésképp tudunk terápiákat alkalmazni. Ők az úgynevezett 'rizikós gyerekek' - rizikósok a későbbi iskolai beválást illetően. Látszólag teljesen egészségesek, de mindig van egy 'de'. Ezekre az esetekre kell az eddiginél jobban odafigyelniük mind a szülőnek, mind a szakembereknek, hogy ne hanyagolódjon el, egy későbbi tünetet előrejelző szimptóma." - mondta el Fazekas Brigitta, a Boldog Scheffler János Központ szakmai vezetője.

"A sérüléssel élő gyerekeknél, sokkal nyilvánvalóbbak a problémák és ott a szülők a vezető, komoly probléma megoldásával igen kis korban már szakemberhez fordulnak - ami nagyon jó. Sokszor azonban ezekben az esetekben is a felmérések alatt derül ki, hogy mellette még sok minden másra is oda kell figyelni a fejlesztések alatt. A vezető tünet mögött más is húzódik, amit kezelni kell. Azonban azoknál a gyerekcsoportoknál, akik látszólag egészségesek, ám mégis néhol kicsit lassabbak, figyelmetlenebbek, nyugtalanabbak mint a többiek, a szülők sokszor várnak, hogy 'kinője' a gyermek, és csak akkor fordulnak szakemberhez, amikor a probléma már igen jelentős. Fontos, hogy az óvónők, és az orvosok is jobban odafigyeljenek ezekre a tünetekre, hisz ők egy hiteles csatornát képeznek a szülők felé. Ők kapcsolatba kerülnek a családdal és a gyerekkel, tudatosíthatják a reális problémákat, valamint az ezek fejlesztésére alkalmas módszereket - így szenzomotoros terápiákat prevenciós jelleggel, felzárkóztatás céljából. Ezt külföldön már szép eredményekkel használják, az idegrendszeri aktivitás serkentését beépítik az egyéb terápiák közé. (...) És minden esetben a cél, hogy a lehető legkorábbi életkorban elkezdődjön a fejlesztés, hiszen későbbi életkorban már minden sokkal hosszadalmasabb és problémásabb" - tette hozzá Fazekas Brigitta.

A szűrést megelőzően tehát orvosokat és óvónőket készítenek fel a jellemző tünetek felismerésére, a tünet-együttesek szignifikáns, türelmi határt átlépő kategóriájának értésére. A Boldog Scheffler János Központ, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala Szociális Közszolgáltatási Osztályával (SPAS) partnerségben, valamint a Családorvosok Egyesületével (AMFSM) és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőséggel együttműködésben szervez október 9. és 10-e között prevenciós célú előadássorozatot. A Központ nagytermében, első nap, reggel tíz órától a születéstől három éves korosztályig tekintik a gyerekeket, második nap, kilenc órától pedig a három-öt éves korosztályra figyelnek. Lakatos Katalin PhD, a Budapesti Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány szakmai vezetője tart mindkét nap, négyszer kilencven percben előadást a tünetekről, esetekről, megelőzésről.

"Olyan jellegű tünetekről fognak beszélni, amelyeknek a megjelenése bizonyos életkorban fejlődési lemaradásra, rendellenességekre utalhatnak. Ha egy rendesen, normálisan funkcionáló gyermekről van szó, és csak egy lemaradásról, hamar fel lehet zárkóztatni, ha viszont már adott sérüléssel, esetleg diagnózissal rendelkezik, akkor lehet, hogy az összes többi - viselkedésbeli, beilleszkedési, tanulási - problémának egy fejletlen idegrendszeri működés a gyökere és azt kell elkezdeni fejleszteni. Ebben a két életkategóriában még jó eséllyel fejleszthetőek a gyerekek, és megelőzhetjük a későbbi, már csak szinten-tartásra törekvő terápiákat" - mondta Fazekas Brigitta.

Az előadásokat követően megindul a konkrét szűrés - tehát nem maradnak meg a konferenciák szintjén -, és a remények szerint sokkal több gyereket segíthetnek időben terápiákhoz, általuk pedig egy teljesebb élethez.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: