2010-08-31 16:37:52• hírek • blikk.hu

Élni tudni kell!

Nagyjából egymillió forintot csengethetett ki az egyhetes törökországi vakációért.

Győzike és családja a hotdog. hu szerint nemrégiben Balin nyaralt 3 hétig, most pedig újabb vakációval pihenik ki az APEH csúcsadózók listáján való szerepléssel járó nyilvánosságot. Szemmel láthatólag olyannyira megviselte őket, hogy ketten együtt legalább 20 millió forinttal tartoznak az adóhatóságnak, hogy egészen a törökországi Belek nevű nyaralóhelyig menekült az egész család, ahol napfénnyel és tengervízzel kúrálták magukat. Itt kapta őket lencsevégre a Blikk olvasó-riportere, S. Csaba.

- A főutcán lévő kávézóban ült a Gáspár család, csak a családfő nézelődött az egyik üzletben, közvetlenül mögöttünk. Többen voltak, úgy heten-nyolcan, mintha Győzi testvére is velük lett volna. Bea asszony hangot is adott a félelmének, hogy talán beépített kamerával figyelik most épp őket, ugyanis csodálta, hogy eddig még nem jelent meg semmilyen újságcikk a nyaralásukról. De nem láttam körülöttük stábot vagy videokamerást. Nem hangoskodtak, nem voltak feltűnőek, senki sem ment oda hozzájuk autogramért, pedig több magyar is ott nyaralt - mesélte egy szemtanú.

A Blikk természetesen rákérdezett Győzikénél, hogy hogyan lehetséges, hogy újból nyaralgat az egész család, ahelyett, hogy a hatalmas adótartozásukat törlesztenék

- Nem nyaralni, hanem forgatni voltunk kint, a nézők majd láthatják az egyik tévécsatornán - mondta szűkszavúan és kissé ingerülten a showman. Válasza kissé meglepő volt, mert állítólag frissen operált hasára hivatkozva utasította vissza a TV2 felkérését egy új produkcióba, ahol más celebekkel együtt fizikai és mentális megterheléseket vállalva kellett volna szórakoztatnia a nézőket.

A cikk folytatását a blikk.hu oldalon olvashatják.


Gáspár Győző a cipők között válogat a török nyaralóhelyen
Gáspár Győző a cipők között válogat a török nyaralóhelyen


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: