2005-07-25 07:46:23• hírek • Szatmar.ro

Elmulasztott lehetőség

valasztas.jpgTraian Băsescu és Emil Boc nem tudják túltenni magukat az előrehozott választásokon.

Traian Băsescu államelnök a Realitatea TV-nek azt nyilatkozta, hogy nincs közte és a miniszterelnök között semmilyen ellentét, annak ellenére, hogy az utóbbi napokban, a sajtóban folyamatosan erről írnak. Hangsúlyozta, ő nem az a politikus, aki egyik napról a másikra megváltoztatja a véleményét, és továbbra is úgy gondolja, hogy az előrehozott választások segítettek volna Romániának, hozzátette, de csak időben, és erre októbert tartotta volna az alkalmasnak, később már értelmetlen – mondta az államfő – nem tartunk előrehozott választásokat csak azért, hogy legyen, és a D.A. szövetség számára is ez lett volna a legmegfelelőbb időpont.

Emil Boc, kijelentette, hogy a Demokrata párt inkább kisebbségi kormányzást folytatja továbbra is, mint együttműködést a Szociáldemokrata Párttal. Továbbra is sajnálja az előrehozott választások elmulasztását, mert jelen pillanatban a Szociáldemokrata Párt továbbra sem vesztette el hatalmát, mert ott van a két ház élén, minisztériumok dekoncentrált intézményeiben, jelentősen lelassítja a reformokat, fél attól, hogy a mandátum végén arra ébred a D.A. szövetség, hogy az SZDP miatt nem sikerült megvalósítani a kormányprogramot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: