2009-05-22 12:47:07• hírek • Parajdi Andrea

Élménybeszámoló a vízi-paradicsomról

A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőt és Egészségturisztikai Rt.-t Európa legnagyobb fürdőkomplexumai között tartják számon - odautazásunk előtt talán csak ennyit tudtunk a magyarországi üdülőközpontról. Hazaérkezésünkkor már világos volt, hogy nem csak szóbeszéd amit mások mondanak: a szomszédos ország fürdővárosa a Szatmár.ro-t is lenyűgözte.

Valahogy mindig úgy alakult, hogy Hajdúszoboszlóra eddig sem én, sem kollégám nem jutottunk el. Jártunk már itt is, ott is, megfordultuk jó néhány üdülőközpontban, amelyek valljuk be némileg hasonló szolgáltatásokkal kecsegtetnek, így hát most sem számítottunk eget rengető különbségre. Mit ne mondjunk nagyot csalódtunk, mégpedig pozitív értelemben. A 30 hektáron elterülő Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Rt. -t egyszerűbben nevezhetnénk akár vízi-paradicsomnak is. Amerre az ember szeme ellát, mindenhol kültéri és fedett gyógyvizes-, és úszómedencék csalogatják a fürdőzni vágyókat, s hogy a megszokott közhellyel éljünk itt aztán valóban minden generáció talál igényének megfelelő kikapcsolódási lehetőséget.

Hajdúszoboszlón három napot töltöttünk, Erdély különböző médiumaitól érkezett újságírók, riporterek, operatőrök és fotósok társaságában. A háromcsillagos Hungarospa Thermal Hotelben szálltunk meg, amely egy csendes, pihenésre kiválóan alkalmas környezetben fekszik. A hotelben 117 légkondicionált, minibárral, tévével, telefonnal és széffel felszerelt szoba várja a vendégeket. A szálloda saját gyógyászati részleggel működik valamint három fedett és egy szabadtéri gyógyvizes medencével is rendelkezik. A pihenést és a lazítást segíti a hotel saját szaunája, szoláriuma, sókamrája és teniszpályája is, de ezek mellett akár thai masszázs is igényelhető.



Első esténket a Hungarospa Thermal Hotel éttermében töltöttük, ahol egy nagyszerű hangú -mint utóbb kiderült Nagykárolyi -hölgy gondoskodott a vendégek szórakoztatásról. A négyfogásos vacsoránk mellé, a kedvező ásványianyag-tartalmáról és élettani hatásáról ismert hajdúszoboszlói ásványvizet fogyaszthattunk, amelyet 1994 óta a gyógyfürdő részvénytársaság saját üzemében palackoznak, és amely Pávai Vajna János, a település híres geológusa után a Pávai Vajna nevet viseli.


A háromcsillagos Hungarospa Thermal Hotelben szálltunk meg, amely egy csendes, pihenésre kiválóan alkalmas környezetben fekszik.
A háromcsillagos Hungarospa Thermal Hotel csendes, pihenésre kiválóan alkalmas környezetben fekszik.


Az ízletes vacsoránk elköltése után, a kellemes májusi szellő kíséretében esti sétára indultunk. Hajdúszoboszló utcái barátságos környezetet tükröznek, a közterületeken lévő szökőkutak arra engednek következtetni, hogy már a város történelmében is központi fontosságú volt a mélységből felszínre tört „különös víz". 1925 óta, amióta először óriási erővel magasba tört a csodaforrás vize, a hajdúszoboszlóiak arról álmodoznak, hogy komplex, egyedülálló fürdőközpontot hozzanak létre. Azóta közös összefogással sikerült Európa legnagyobb üdülőparadicsomát kiépíteniük, ahol mindig is főszerepet kapott a gyógyvizek jótékony hatása.


A hajdúszoboszlóiak Európa legnagyobb üdülőparadicsomát építették ki
A hajdúszoboszlóiak Európa legnagyobb üdülőparadicsomát építették ki


Ott-tartózkodásunk második napján mi magunk is nekivágtunk a harminc hektáros terület felderítésének. Tudni kell, hogy a Hungarospa Thermal Hotel vendégei térítésmentesen használhatják a fürdőkomplexum szolgáltatásainak többségét, pontosabban: a 13 medencés strandot, az egész évben nyitva tartó versenyek rendezésére is alkalmas Árpád Uszodát, illetve a gyógyfürdő hét medencéjét, csupán az Aquaparkba kell külön jegyet váltaniuk.


Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Rt. harminc hektáron terül el
Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Rt. harminc hektáron terül el


Míg a társaság férfi tagjai elsőként az Aquaparkba tértek be - amely Magyarország első élményfürdője, és amely kilenc különböző pályát kínál a csobbanás kedvelőinek, addig mi, nők, inkább a strandon lubickoltunk. A strand területén úszó-, hullám-, pezsgő-, és játékelemekkel felszerelt gyerekmedencék üzemelnek. Igazi különlegessége a mediterrán tengerpart, ahol a hullámzó vizű óriásmedence homokos partját pálmafák díszítik, s ráadásként kiépített kalózhajó, és világítótorony is gondoskodik a tengerparti összhangról.


Magyarország első élményfürdője kilenc különböző pályát kínál a csobbanás kedvelőinek
Magyarország első élményfürdője, és amely kilenc különböző pályát kínál a csobbanás kedvelőinek


Aki a fentiekben említett szolgáltatásokon kívül, valami aktívabb szórakozásra vágyna, betérhet a strandon található sportcentrumba is, ahol röplabdázni, strandfocizni, streetballozni, és teniszezni is lehet. A szolgáltatásaik egyre csak bővülnek, hiszen már épül a legújabb modellek alapján az Aqua Palace Fedett Élményfürdő is, amelynek év végére tervezik az átadását.

Később a gyógyfürdős medencéket is kipróbáltuk. A gyógyfürdő csarnokjában három gyógyvizes medence, és négy nyitott látványmedence közül válogathatnak a fürdőzök, ahol dögönyözők segítik a teljes felfrissülést. A víz jódos, brómos és hidrogénkarbonátos összetételének köszönhetően, számos betegség kezelésére gyakorol jótékony hatást, vagy enyhíti a kialakulóban lévő panaszokat.


A gyógyfürdő csarnokjában három gyógyvizes medence, és négy nyitott látványmedence közül válogathatnak a fürdőzök
A gyógyfürdő csarnokjában három gyógyvizes medence, és négy nyitott látványmedence közül válogathatnak a fürdőzök


Gyógyír lehet ízületi gyulladásokra, gyulladásos gerincbántalmakra, idült idegfájdalmakra, bénulások, sportsérülések utókezelésére, nehezen gyógyuló csontsérülésekre, érszűkület egyes formáira, nőgyógyászati megbetegedésekre, meddőségre és idült bőrbetegségekre is. Ellenjavallt daganatos betegek számára, keringési elégtelenségek esetén, súlyosan magas vérnyomásúaknak, fertőző betegek és/vagy undort keltő betegségek esetén, illetve terhes nők számára is.


A Hungarospa Thermal Hotel is rendelkezik gyógyászati részleggel, s a gyógyfürdő csarnokban negyféle kezelésy kínálnak
A Hungarospa Thermal Hotel is rendelkezik gyógyászati részleggel, s a gyógyfürdő csarnokban ezen kívül negyvenféle kezelést kínálnak


A gyógyfürdő csarnokjában orvosi szakfelügyelet mellett negyvenféle kezelést biztosítanak: súlyfürdő, víz alatti sugármasszázs, gyógytorna, inhaláció, iszapkezelés, elektro-, magnetho- és fényterápiák, soft-lézer és számos gyógymasszázs vehető igénybe.

A délutáni regenerálódás után, az esti órákban a rekeszizmainkat is megmozgattuk. Vacsoránkat a Hajdúszoboszlótól 5 kilométerre elhelyezkedő Tuba Tanyán szolgálták fel, ahol nyoma sincsen az üdülőparadicsomi miliőnek. Tuba tanyán egy száz éves múzeumnak berendezett parasztház idézi a régi időket, s őrzi a Tuba család emlékét. Az odalátogató vendégeket rögvest magával ragadja a hortobágyi puszta hangulata, amelyet csak fokoz a tanyagazda és a pusztai „pásztorok" vendégszeretete.


Vacsoránkat a Hajdúszoboszlótól 5 kilométerre elhelyezkedő Tuba Tanyán szolgálták fel, ahol nyoma sincsen az üdülőparadicsomi miliőnek.
Vacsoránkat a Hajdúszoboszlótól 5 kilométerre elhelyezkedő Tuba Tanyán szolgálták fel, ahol nyoma sincsen az üdülőparadicsomi miliőnek


A vacsorához kapott előételünk kemencében sült kenyérlángos volt, amelyet kapros, fokhagymás tejföllel és szalonnateperővel szolgáltak fel. Bár az előétel ránézésre a pizzát juttatta eszünkbe, amikor megkóstoltuk azonnal rájöttünk, hogy ez a valódi magyaros étel köszönőviszonyban sincsen az olasz konyhaművészet jellegzetességével. A többi fogás is tartalmasnak bizonyult, már a ragulevesnél is jóllakottság érzése kerülgetett bennünket, aztán még hátravolt egy hatalmas kacsacomb, amelyet disznóhússal és petrezselymes krumplival szolgáltak fel. Ki lehet találni... hordóformát öltött a gyomrunk, mire befejeztük a vacsorát, s mindeközben a rekeszizmaink sem pihentek, hiszen a tanyagazda gondoskodott arról, hogy átadja nekünk a hagyományos hortobágyi lakomák valódi érzését.


A tanyagazda és pásztorai gondoskodtak arról, hogy átadják nekünk a hortobágyi lakomák valódi érzését
A tanyagazda és "pásztorai" gondoskodtak arról, hogy átadják nekünk a hortobágyi lakomák valódi érzését


Mi hölgyek a köcsögduda művészetét ismerhettük meg, aztán két fogás között a karikás ostorcsattogtatást is kipróbálhattuk (hölgyek közül nekem jutott a megtiszteltetés, hogy egy „pásztorlegény" segítségével ráérezzek az ostorozás fortélyaira, amelynek végül sajnos csak annyi eredménye lett, hogy három napig jajgattam, ha fel kellett emelnem a jobb karomat). A vendéglátók nem tétováztak, hamar szemléltették a csapatunk férfi tagjain, hogyan hörpintették fel annak idején a hortobágyi pusztán a finom házi pálinkát, s segítségükkel bemutatták a pásztorviseleteket is. Ettünk, ittunk, nevettünk... a Tuba tanyán mindent megkaptunk ami egy egész napos fürdőzés után még ráfér az emberre. Így volt teljes a kirándulás.

Másnap kora reggel - aprócska kis fejfájással - energiával feltöltődve és tele felejthetetlen emlékekkel indultunk haza. A valamivel több mint két órás úton furcsa érzések kavarogtak bennem: talán egy kis irigységet éreztem idebent. Termálvize Szatmárnémetinek is van, valószínűleg az a Hajdúszoboszlóra jellemző összefogás, és tenniakarás hiányzott annak idején ahhoz, hogy a mi városunkból is fürdőközpontot alakítsanak ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: