2014-09-25 20:27:29• hírek • Kocsis Zoltán

Elméletileg megszabadultunk a választási hirdetésektől

Az RMDSZ szatmárnémeti szervezete a tavaszi európai parlamenti illetve időközi parlamenti választások után bejelentette, hogy a várost elözönlő választási hirdetések és bannerek miatt egy ezt szabályozó határozattervezetet igyekszik kidolgozni. Szeptember elején be is mutatták és iktatták a polgármesteri hivatalban is. Ennek ellenére az nem került fel a csütörtöki tanácsülés napirendjére.

Maskulik Csaba ezért emlékeztette Dorel Coica polgármestert arra a törvényre, amely szerint ha egy javaslat minden szükséges jogi feltételnek eleget tesz, akkor azt kötelezően napirendre kell tűzni. A tanács szociáldemokrata tagjai - elsősorban Dumitru Fanea, Ioan Pop, Adrian Micle - kissé kényszerpályán mozogva bizonygatták, hogy mennyire szükség van egy ilyen határozatra, de nem pont most és hogy a pártok vezetőinek egyeztetniük kellene az ügyben. A leggyakrabban hallható érv az volt - tekintve, hogy nyakunkon az elnökválasztási kampány -, hogy nem ajánlatos a játék közben megváltoztatni a játékszabályokat.

Maskulik emlékeztette kollégáit, hogy az RMDSZ három hete beadta a határozattervezetet, onnantól kezdve pedig már a városvezetés felelőssége, hogy az nem jutott el a pártokhoz. A tanácsos ezt követően Dorel Coica egy korábbi kijelentését idézte, amelyben a polgármester egy sajtótájékoztatón azt mondta: a rengeteg bannertől nem lehetett látni az eget, az egész város tele volt szeméttel miattuk. Butka Gergely pedig abbeli meggyőződésének adott hangot, hogy pontosan most időszerű a kérdés, mert „itt az ideje egy civilizált kampánynak", megemlítve a környező nagyvárosok civilizáltabb választási versengését.

A PDL és a liberálisok támogatásával aztán az RMDSZ elérte, hogy a határozat felkerüljön a napirendre. Annak is a legvégére. Amikor ennek megvitatására került sor, ismét felforrtak a kedélyek. Ám ekkorra Coica elhagyta a termet....

A szociáldemokraták ismét  kifogásolták, hogy „miért kell megváltoztatni a játékszabályokat játék közben". „Az európai parlamenti választások előtt valamennyi frakció vezetője jelenlétében a polgármester úr azt mondta: 30 helyen lehet majd kirakni a hirdetéseket. Ehhez képest a városban volt vagy 300 banner, büntetlenül. Akkor miért változott a szabály játék közben?", reagált Magyar Lóránd, az RMDSZ-frakció vezetője. Butka pedig Coica egy másik korábbi kijelentését idézte, amelyben a polgármester ironikusan azt mondta: májusban hagyta, a pártok hadd költsék a pénzüket a bannerek tömkelegére, úgysem érték el vele azt a mobilizáló hatást, amit reméltek. Cosmin Ratiu PDL-és tanácsos üdvözölte az RMDSZ kezdeményezését és azon véleményének adott hangot, hogy ezt a határozatot Coicának kellett volna kidolgoznia.

Ardelean Radu elmondta, noha őt magát is zavarta a rengeteg banner a tavasszal és jó ötletnek tartja szabályozását, mégis, a választási hirdetések mobilizáló erejét nem szabad figyelmen kívül hagyni, ezért mégis szükség van a bannerekre. Adrian Albu liberális tanácsos viszont kijelentette, ennek a döntésnek nem a politikai konnotációja a fontos, hanem a városképre gyakorolt hatása. „De figyelembe véve a városvezetés álláspontját, kétlem, hogy be fogja tartani", tette hozzá.

A frontvonalak nem változtak a napirendre kerülésről döntő szavazáshoz képest, így a szociáldemokraták heves tiltakozása ellenére végül a tanács elfogadta a határozatot. Amely szerint a  következőkben tilos lesz plakátokat, bannereket, ponyvákat kifüggeszteni, kiragasztani a közvilágítás, a közlekedési lámpák, hidak, felüljárók oszlopaira, telefonfülkékre, ingatlanokra - kivéve pártépület -, közintézmények épületeire. Újdonság viszont, hogy a tervezet szerint nem kerülhet kampányplakát a tömegközlekedési vállalat buszaira és a taxikra sem. És tilos lesz a hangos reklám is - nem járhatják tehát a várost a hangszóróval felszerelt járművek. Amelyik jelölt/párt ezt megszegi, azt 2500-5000 lejes bírsággal lehet sújtani - minden egyes alkalommal, amikor megszegi a határozatot! A következő kampányokban tehát csakis a polgármesteri hivatal által kihelyezett pannókra, illetve a különböző reklámcégek által adminisztrált plakátokra lehet majd választási hirdetést kihelyezni.

Mindez azonban csak akkor lép életbe, ha a prefektusi hivatal meg nem támadja....

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: