2008-01-29 18:20:31• hírek • Szatmar.ro

A Városi Tanács átvenné a működtetést

 Európai pénzekből próbálják finanszírozni az Északi Színház felújítását.

Az Északi Színház működtetése a Megyei Tanács feladatkörébe tartozik, viszont pénzhiány miatt két éve a Városi Tanács finanszírozza. – magyarázta Ilyés Gyula polgármester a kedden délben tartott sajtótájékoztatón.
 

A polgármester elmondta, a Városi Tanács fel kellett vállalja a színház költségeinek térítését, mivel a Megyei tanács nem látta azt el. A színház épülete immár renoválásra szorul, a felújítási terveket el is készítették, de hogy megvalósíthassák a munkálatokat, európai pénzekre próbálnak pályázni. 

A városi tanács át akarja venni a színház működtetését, mivel Szatmárnémetiben mindenképpen szükség van egy ilyen kultúrát ápoló intézményre. - magyarázta  a polgármester.

- A színháznak még régen választottak egy igazgatóságot, azóta senki nem törődik azzal, hogyan zajlik ott az irányítás. Az épület köztulajdonban van, viszont lennie kell valakinek, aki kézben tartja a működését. Ezt szeretné a Városi Tanács most felvállalni. Amikor a Megyei Tanács felé közvetítettük a szándékot értetlenül néztek ránk, és visszautasítottak. Én viszont azt nem értem, miért lepődtek meg ezen az elképzelésen, hiszen az elmúlt években is a Városi Tanács látta el a színház finanszírozását. - tette hozzá Ilyés.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: