2013-11-28 09:04:17• hírek • MTI

Elmarad az általános sztrájk az egészségügyben

A csütörtökre tervezett sztrájk törlését Leonard Barascu, az egészségügyben dolgozók érdekeit védő Sanitas szakszervezet elnöke jelentette be szerdán. Hozzátette, ezzel véget ért a munkaügyi konfliktus, hiszen a Sanitas vezetői és a minisztérium képviselői aláírták az ágazati kollektív munkaszerződést.

Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter a kormány szerdai ülését követően bejelentette: mintegy 1200 állást hirdethetnek meg a munkaerőhiány által sújtott kórházak, mivel a kabinet feloldotta a létszámstopot.

A kormány az orvosok és az ápolók hétvégi pótlékainak kifizetésére vonatkozó kérést is teljesítette. A miniszter kifejtette, hogy módosították az idei 103-as sürgősségi kormányrendeletet, amely a közalkalmazottak 2014-es bérezését szabályozza.

A miniszter szerint a rendelet eredeti szövege félreértésekre adhatott volna okot, mert nem tisztázta eléggé, mi a különbség az egy héten öt napot dolgozó közalkalmazottak, illetve az orvosok és az ápolók helyzete között, akik a hét valamennyi napján szolgálatot teljesítenek. A szerdán elfogadott módosítás nyomán világossá tették a szóban forgó rendelkezést - magyarázta a miniszter.

A szaktárca 200 millió lejt is kiutalt az egészségügyi biztosítónak, hogy ez utóbbi több pénzt adhasson a kórházaknak. A miniszter szerint így elkerülhető, hogy kórházak újból adósságokkal zárják az idei évet.

Az orvosok és ápolók hétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, és csütörtökre terveztek általános munkabeszüntetést. Magasabb béreket kértek, és azt is követelték, hogy az ágazat finanszírozása érje el a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékát (a jelenlegi mintegy 4 százalék helyett). E két követelésüket a kormány nem teljesítette.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: