2016-02-29 20:54:41• hírek • Kocsis Zoltán

Ellenszélben, blöffök között nehéz dolgozni!

„Jól teljesített az RMDSZ városi frakciója az elmúlt négy évben!", méltatta a kilencek munkáját a választmányi gyűlés elején Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a városi szervezet elnöke és polgármester-jelöltje. „Ellenszélben és blöffáradatban pedig nem volt könnyű dolgozni", hangzott el egyfajta válaszként, kiegészítésként Szőcs Péter tanácsos szájából saját beszámolója közben.

A hétfő délutáni gyűlés egyik legfontosabb újdonsága, hogy kiderült: Nagy Szabolcs, Fógel László és Nits János nem száll versenybe a júniusi választásokon a városi tanácsosi tisztségért. Nagy a megyei tanácsnál folytatná pályafutását, Nits egészségügyi okok miatt marad távol, Fógel pedig húsz év tanácsosi munka után lép ki a politikából.

A beszámolók sorát Magyar Lóránd frakcióvezető nyitotta, aki a négy év legnagyobb megvalósításának az éves költségvetések hiányosságainak orvoslását, az oktatási, kulturális és szociális intézmények működésének biztosítását nevezte. Hevesen kritizálta az Olimpia és a VSK vezetőségének tevékenységét (amelyből a nézeteltérések miatt ő maga korábban visszalépett), szerinte külön kell választani az élsportot a tömegsporttól. Az élsportnak nézőket kell vonzania, a tömegsport feltételeit pedig az önkormányzatnak kell biztosítania.

„Konstruktív ellenzék akartunk lenni, amely logikus érvekkel igyekszik kiállni véleménye mellett. Ezzel szemben az utóbbi időkben egyre gyakoribb jelenség, hogy a hatalmon lévők magyar - román feszültséget igyekeznek kelteni. Erre a következő hónapokban is számítani kell, folyamatos harc várható júniusig", jelentette ki a frakcióvezető. Magyar kitért arra is, hogy a frakciónak egy komoly célja van még a választásokig: az ingatlanadó rendszerének a megváltoztatása.

Butka Gergely szintén a költségvetés és az oktatás terén kifejtett munkát emelte ki, a jövőre nézve pedig leszögezte: az RMDSZ-nek vissza kell térnie az emberekhez. „Fel kell rá készülnünk, hogy a 2016-2020-as periódus sokkal nehezebb, sokkal interaktívabb lesz, mint mondjuk a 2000-2004-es periódus volt".

Leköszönő beszédében Fógel köszönetet mondott mindenkinek, akivel az elmúlt 20 évben dolgozott, a frakció húzóembereinek nevezte Butkát és Maskulik Csabát, majd elárulta: kezdeményezni fogja, hogy „a szupermarketek parkolói ne legyenek autópiacok! Tanácsi határozat tiltja, hogy a város területén autókat lehessen eladni".

Kiss József felidézte, négy éve azzal a céllal indult útnak, hogy „szorosabbra húzzuk a szálakat a református egyházzal". A lelkész elmondta, a város valamennyi református közössége támogatja, így folytatja a munkát. Kiss egy rövid történettel rendkívül plasztikusan ábrázolta az elmúlt négy évet. „Belém vésődött, amikor az első tanácsülésen Csaba (Maskulik, szerk.) felhívta a figyelmet valamire, ami törvényellenes volt. Coica csak így reagált: és akkor mi van?".

Maskulik Csaba a legfontosabb eredmények között kiemelte a Both Katalin Sportterem elnevezését, a díszpolgári cím kiosztását és a választási plakátok szabályozását vagy éppen a vállalkozók számára kialakított de minimis támogatást, amelynek célja, hogy Szatmárnémetit befektetőbarát várossá tegye. Kitért a negatívumokra is: számára a legnagyobb csalódás, hogy nem sikerült szétválasztani az Északi Színház két tagozatát.

„A város vezetői részéről folyamatosan a partnerség hiányát érezhettük. Ellenszélben, blöffáradatban nem lehet dolgozni", jelentette ki Szőcs Péter. A régész felelevenítette azokat a pillanatokat, amikor a frakció elhagyta a termet tiltakozása jeléül és a negatívumok közé sorolta, hogy az általános városrendezési tervet négy év alatt sem sikerült elfogadni.

A leadási határidőig 14-en jelezték, részt kívánnak venni a városi tanács következő négy évének munkájában. Az RMDSZ listájának pontos sorrendjéről a március 11-én esedékes rangsoroló küldöttgyűlés dönt majd. „Azt szeretnénk, hogy minél szélesebb körben dőljön el, ki képviselje a szatmárnémeti magyarságot a városi közgyűlésben", jelentette ki Kereskényi Gábor polgármester-jelölt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: