2009-04-17 15:31:12• hírek • Parajdi Andrea

Négycsillagos lesz a Dacia Szálló

A felújítás alatt álló Dacia Szálló átadására két év múlva kerülhet sor. A tervek szerint egy olyan szállodát alakítanak ki, amely megőrzi az épület szecessziós stílusát, ám szolgáltatásai jóval kibővülnek. But Dinu, a Dacia S.A. gazdasági igazgatója elmondta legalább 150 alkalmazottal fognak majd működni.

A Dacia Szálló a Partium egyik legszebb szecessziós stílusú épülete, amely Szatmárnémeti történelmi központját ékesíti. A szálló 1902-ben Lechner Ödön tervei alapján épült fel, a régi városháza helyére. Makettje 1903-ban a bécsi építészeti világkiállításon második díjat nyert.

A Dacia Szálló már évek óta komoly felújításra szorul. Az épület tulajdonosa, a Dacia Rt. 2009 januárjában kezdett hozzá a modernizáláshoz, a Műemlékvédő Hatóság engedélyével. But Dinu, gazdasági igazgató elmondta több mint tíz millió eurót fektetnek bele az épületbe, hiszen egy komplex szolgáltatásokkal ellátott szállodát akarnak létrehozni.

A szálloda bejáratától jobbra a recepció kap majd helyet, balra pedig (a cipőbolt helyén) kávézót alakítanak ki. A szálloda egykori étterme bálteremmé alakul, ahol esküvők, és egyéb események ünneplésére is lehetőség nyílik. Az épületben a tervek szerint két étterem is helyet kap majd, az egyik ezek közül a pincében, az egykori Chicago biliárdszalon  helyén lesz. A szálloda szobáit átszervezik, ezáltal pedig kibővítik a szobák számát. A két emelet fölött egy manzárdot is kialakítanak és az épületben egy konferenciatermet is létre fognak hozni.

But Dinu, a Dacia Rt. gazdasági igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott: a komplexumban minden lesz, amit egy négycsillagos szállodától elvárhat az ember. Többek között a hotelt Spa központtal is ellátják, ahol különböző masszázsokkal, pakolásokkal, kezelésekkel kényeztetik a vendégeket. Ezek mellett szépségszalont, medencét, szaunát, valamint egyéb wellness szolgáltatásokat is terveznek.

A Dacia Szálló korábbi alkalmazottainak megszüntették a munkaviszonyát, azonban a megnyitáskor legalább 150 szakképzett alkalmazottal fogadják majd az érdeklődő vendégeket.

A képekre kattintva elérhető a képgaléria

Januárban kezdték a Dacia Szálló felújítását

A képekre kattintva elérhető a képgaléria

A épület megőrzi szecessziós stílusát

A képekre kattintva elérhető a képgaléria

A Dacia Szálló a jövőben négycsillagos lesz

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: