2018-02-15 11:26:37• hírek • Bede Emőke

Ellenőrzésekre számíthatnak az illegálisan építkezők

Fotó: Szatmár.ro archívum
Fotó: Szatmár.ro archívum

Szatmárnémeti lakónegyedeiben sétálgatva gyakran botlik bele az ember olyan indokolatlanul terebélyes erkélyekbe, melyek teljesen elütnek a tömbház eredeti kinézetétől.

A legtöbb esetben a megnagyobbított „balkonok” tulajdonosai semmiféle hivatalos engedéllyel nem rendelkeznek az adott bővítést illetően.


Úgy tűnik, az önhatalmúlag megnagyobbított teraszok ideje lassan lejár, ugyanis az önkormányzat úgy döntött, komoly ellenőrzéseket fog tartani ezeket illetően. Amennyiben kiderül, hogy az építkezés engedély nélkül történt, akkor valószínűleg lebontásra fogják kötelezni a tulajdonost. Annál is inkább, mivel ezek a toldások jelentősen módosíthatják, szélsőséges esetekben veszélyessé is tehetik egy-egy tömbház szerkezetét.


Ez azonban nem egy egyik napról a másikra lezajló folyamat lesz, mivel a hivatal építkezéssel foglalkozó szakosztályán jelenleg kevesebben dolgoznak, mint kellene. Annyi azonban bizonyos, hogy a városvezetés szeretne határozott lépéseket tenni a terjeszkedők ellen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: