2020-07-29 07:55:20• hírek • MTI

Elküldte az első képeket a kínai Mars-szonda

Fotó: CNSA
Fotó: CNSA

Úton a vörös bolygó felé, Kína múlt héten útnak indított Mars-szondája felvételt készített a Földről és a Holdról mintegy 1,2 millió kilométerre a Földtől, és elküldte a földi irányítóközpontnak – közölte kedden a kínai nemzeti űrügynökség (CNSA).

A Tienven-1 (Égi kérdések) elnevezésű űrhajót csütörtökön bocsátották fel a Hosszú Menetelés-5 hordozórakétával, és várhatóan 2021 februárjában érhet a Mars vonzáskörébe. Az űrhajóval egy marsjárót és egy orbitális pályán keringő szondát küldenek a Marsra.


A felvételt a Földről és a Holdról hétfőn készítette a Tienven-1, amely kedden már 1,5 millió kilométerre volt a Földtől a Marshoz tartó 55 millió kilométeres útján. A fekete-fehér felvételen mind a két égitest hold alakúnak látszik. A CNSA közlése szerint a szonda már túljutott a Föld gravitációján, és belépett a Föld-Mars transzferpályára.


Kína a második ország, amely ebben a hónapba Mars-szondát indított útnak, az Egyesült Arab Emírségek Amal (Remény) nevű szondáját július 20-án bocsátották fel. Készen áll missziója megkezdésére az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA legújabb marsjárója, a Perseverance (Állhatatosság) is, amely a terveknek megfelelőn július 30-án, csütörtökön útnak indulhat a vörös bolygóra - jelentette be hétfőn Jim Bridenstine, a NASA igazgatója.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: