2010-09-22 20:25:47• hírek • Szatmár.ro

Elkezdődött a szüret

Van, ahol a teljes termés tönkrement, akad, ahol kevésbé panaszkodnak a szőlősgazdák.

Bár eddig is voltak, akik elkezdték a szőlőszedést az esőzések miatt, a napokban kezdődött meg a valódi szüret Szatmár megye borvidékein. Annak ellenére, hogy nyár elején rekortermést jósoltak a szakértők, a kedvezőtlen időjárás végül erre a mezőgazdasági kultúrára is jelentős mértékben rányomta a bélyegét.

Elsősorban a különféle betegségek megjelenése okozott gondot, ami miatt vannak olyan tájegységek - például Avasújvároshegyen - ahol a gazdák felének teljes mértékben tönkrement a szőlőtermése. A termelők véleménye az: aki megfelelően  - vagyis minden komolyabb esőzés után - kezelte az ültetvényeit, annak területein közepes a hozam és a minőség is az idén.

A szilágypéri borászok azt mondják, hiánycikk lesz a kitűnő bor ebben a faluban is, hiszen a családok elsősorban saját részre készítenek majd bort, eladásra kevés fog jutni. Tempfli Mihály, a község
polgármestere maga is régi borász, és szerdán kezdte el a korai fajták szüretelését. Jóslata szerint az idén mégsem megy majd fel látványosan a bor ára, hiszen az emberek vásárlóereje is csökken. Jelenleg egy liter szilágypéri bort 5-7 lejért lehet megvásárolni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: