2008-07-23 10:21:08• hírek • Szatmar.ro

Elkezdődött a Félsziget

A 6. rendezvény az eddigieknél gazdagabb és változatosabb programkínálattal jelentkezik.

Elkezdődött a Félsziget Fesztivál. A hatodik alkalommal megszervezett rendezvény az eddigieknél gazdagabb és változatosabb programkínálattal jelentkezik, nagyobb hangsúly kerül a résztvevők biztonságára és kényelmére - hangzott el a Szepessy Szabolcs főszervező és Bodor László, a MIÉRT társelnöke által tartott keddi sajtótájékoztatón.

Négy napos lett idén a fesztivál, de a vasárnapról megspórolt költségekből még több nemzetközi előadót sikerült elhozni Marosvásárhelyre - hangsúlyozta Szepessy Szabolcs. A főszervező kiemelte, igazából négy fesztivál körvonalazódik a Félszigeten, hiszen a jazz-blues, az alternatív és klasszikus rock, valamint az elektronikus zene kedvelői is találnak kedvükre valót. A négy nap alatt idén hozzávetőlegesen 50.000 résztvevőre számítanak, illetve több mint 2000 sátorhelyet foglalnak majd el a félszigetlakók - mondta Szepessy.

A szabadidős rendezvények kapcsán Bodor László, a MIÉRT társelnöke elmondta, nemrég ért véget a Tusnádfürdőn megszervezett EU-tábor, a Félsziget Fesztivállal pedig bebizonyosodik, hogy az ifjúsági szervezet a szakmaiságon túl a szabaidő hasznos eltöltését is fontosnak tartja. A MIÉRT sátorban idén helyet kap a Humorfesztivál is, de az előző évekhez hasonlóan lesz itt zeneoktatás és a nagy népszerűségnek örvendő karaoké is.

A Félsziget Cocktail a rendezvény egyik újdonsága, amely a Weekend színpaddal szembeni területre rendezkedik be: itt látogatható a Civil Falu 24 szervezettel, az összes sportrendezvény illetve számos szórakoztató játék.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: