2018-01-03 08:58:45• hírek • MTI

Elkezdődött a Downton Abbey-film forgatásának előkészítése

Elkezdődött a Downton Abbey-tévésorozat nyomán készülő játékfilm forgatásának előkészítése - értesült a The Daily Telegraph a sorozat egyik szereplőjétől.

Phyllis Logan, aki a történelmi drámaszériában Mrs. Hughest, a házvezetőnőt alakítja, a napokban beszélt arról, hogy a producerek felvették a kapcsolatot a Downton Abbey színészeivel, hogy időpontot egyeztessenek velük a film forgatásához.
 

A brit színésznő elmondta: kollégáival együtt nagyon szurkol annak, hogy minden összejöjjön, már csak azért is, mert a film kedvéért ismét visszatérhetnének a kastélyba, a sorozatban megszokott díszletek közé.
 

Logan hozzátette, hogy a filmhez korábban készült forgatókönyvet átdolgozzák, és ez a munka is éppen most folyik. A brit arisztokrácia életét 1912 és 1926 között a személyzet nézőpontjából bemutató sorozat utolsó, hatodik évada 2015-ben fejeződött be. A rajongók azóta is abban bíznak, hogy viszontláthatják a történetet és a szereplőket a filmvásznon. A 2017-es forgatásról szőtt álmok elúsztak, de Logan nyilatkozata alapján idén elkészülhet a produkció. Ezt megerősíti az az értesülés, hogy június első hetében lezárják a berkshire-i Highclere kastélyát, ahol a belső felvételek készülnének.
 

Michael Edelstein, az NBC Universal nemzetközi stúdióinak elnöke tavaly nyáron mondta el, hogy egy ideje már dolgoznak a filmen, és ha sikerül egyeztetni az időpontot minden szereplővel, 2018-ban megszülethet a mozifilm.
 

Korábban felmerült, hogy egy előzményfilmet forgathatnának a szériához teljesen új szereposztással, de Logan szavai alapján bizonyára nem ez a forgatókönyv valósul meg. Az a legvalószínűbb, hogy a film 1926-ban veszi fel a fonalat, és a tévésorozat történetét folytatja. A szereplők átélik a Wall Street 1929-es összeomlását és a nácik hatalomra jutását is a 30-as években.
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: