2013-03-16 14:30:41• hírek • Szatmar.ro

Újabb rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea

A kísérlet során indított két rakéta a Korea-félszigettől keletre csapódott be a tengerbe az AP hírügynökség értesülései szerint.

Tesztelésük minden bizonnyal a jelenleg is zajló amerikai-dél-koreai éves közös hadgyakorlatra adott válasznak tekinthető.

Az észak-korei rakétafenyegetés miatt az Egyesült Államok pénteken bejelentette, hogy tizennégy földi telepítésű rakétaelfogó egységgel erősíti meg a nyugati partvidékre telepített védelmi rendszerét.

Észak-Korea viszonylag gyakran kísérletezik kis hatótávolságú rakétáival, ugyanakkor a phenjani rezsim az általa műholdfellövésnek nevezett, de a nemzetközi közösség szerint valójában rakétakísérletnek minősülő decemberi rakétaindítással szakértők szerint Észak-Amerikai nyugati partját is elérni képes eszközt tesztelt sikeresen.

Az eheti kísérletek jelentőségét növeli az is, hogy a két Korea viszonya jelentősen megromlott a decemberi rakétateszt, illetve Phenjan februári harmadik kísérleti atomrobbantása óta. A kommunista ország az amerikai-koreai hadgyakorlaton, illetve a kísérleti robbantás miatt ellene hozott újabb ENSZ-szankciókon felháborodva érvénytelenek nevezte az 1953-as fegyverszünetet, és atomcsapással fenyegette meg Dél-Koreát és Amerikát, egyben kiterjedt hadgyakorlatokba kezdett.

Ugyanakkor katonai források szerint a két országot elválasztó demilitarizált övezetben nem tapasztalható változás a bejelentés óta. Egyes szakértők szerint Phenjan a fenyegetéssel segélyt akar kicsikarni Washingtontól leszerelési engedményekért cserébe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: