2015-02-12 11:24:52• hírek • Kocsis Zoltán

Elkészült az iskolakezdők beiratkozási ütemterve

A tanügyminisztérium rendelete szerint elkészült a 2015-2016-os tanév menetrendje, valamint a beiratkozás ütemterve és módszertana is. Ezek szerint a szülőknek március 13-ig kell beíratniuk gyerekeiket az előkészítő osztályokba.

Ennek következtében azt a gyereket, amelyik 2015 augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, a szülőknek kötelezően be kell íratniuk az előkészítőbe. Azokat a gyerekeket viszont, akik csak szeptember 1. után töltik be 6. életévüket, de a szülők be szeretnék iratni az előkészítő osztályba, pszichoszomatikus vizsgálatnak kell alávetni, amely megállapítja: megérett-e kellően a gyerek a kívánt lépés megtételére. Ugyanez a helyzet azokkal a gyerekekkel, akik szeptember 1-je után töltik be a 7. életévüket és szüleik az első osztályba szeretnék beíratni.

A pszichoszomatikus vizsgálat elvégzéséhez szükséges kérvényt a szülők megkapják abban az óvodában, ahová a gyerekük jár. Amennyiben a csöppség nem jár sehová oviba vagy külföldről tér haza, akkor az igényléshez a tanfelügyelőség székházában (Széchenyi - December 1 - utca 6. szám) juthat hozzá.

A felmérést február 17. - március 11. között végzik - hogy melyik gyerek melyik központhoz tartozik, az a tanfelügyelőség honlapján (www.satmar.ro) vagy az óvodákban kifüggesztve lehet megnézni. Az óvodákban amúgy február 16-27. között tájékoztatót tartanak majd az érintett szülőknek, míg február 18-26. között nyílt napokat tartanak az előkészítő osztályokkal rendelkező tanintézmények.

Ami a beiratkozási ütemtervet illeti, a szülők február 23. - március 13. között tölthetik ki a szükséges beiratkozási kérvényeket vagy online vagy személyesen abban az iskolában, ahová a gyereket be szeretnék íratni. Elsőbbséget idén is azok a gyerekek élveznek, akik az adott tanintézmény körzetében laknak - akik nem ott laknak, azok csak az esetleges fennmaradó helyekre pályázhatnak.

Amennyiben a szülőknek bármilyen jellegű kérdésük van a beiratkozással kapcsolatban, február 16. és április 17. között ingyenesen hívhatják a 0800816261-es zöld számot.

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség 2015-2016-os beiskolázási terve szerint Szatmár megyében a következő tanévben 3439 gyerek számára 183 előkészítő osztályt indítanak majd.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: