2007-05-21 21:01:47• hírek • István Löchli

Felújítják az Udvari utat

 Már 19 cég jelezte szándékát, hogy részt vesz a keddi liciten.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal kedden bonyolítja le az Udvari út felújítására kiírt licitet: eddig 19 cég vásárolta meg a tenderfüzetet.
 
A liciten az érdekeltek leadják ajánlataikat, vagyis azt, milyen összegért vállalják, és mennyi idő alatt fejezik be a munkálatokat. Ilyés Gyula polgármester a Szatmár.ro-nak elmondta, mikor vége lesz a licitnek, felmérik a cégek ajánlatait, és kiválasztják a legkedvezőbbet. Elmondása szerint több szempontot is figyelembe kell venniük az elbírálás folyamán, hiszen a kedvező ár mellett a minőségi munka is elengedhetetlen.
 
A polgármester szerint nagy problémát jelent számukra, hogy a rendszer nem segíti a közbeszerzést, ugyanis nem lehet tudni, meddig tart a licit. Az eddigi tapasztalatok szerint mindig vannak olyan cégek, melyeknek nem tetszik az, hogy nem ők nyerték el munkálatokat, ezért felülbírálást követelnek, és ez nagy mértékben késlelteti a munkálatok elkezdését.  A polgármester ugyanakkor bízik abban, hogy ez esetben sikerül időben elkezdeni a rehabilitációt, hiszen a város szempontjából egy rendkívül fontos projektről van szó.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: