2009-02-27 16:27:03• hírek • Parajdi Andrea

Elkészült a tornaterem

Átadták a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont felújított tornatermét, amelynek költségeit közösen teremtették elő a szülők, a diákok és az iskola vezetősége. A hivatalos átadót egy kisebb ünnepséggel is összekötötték.

Péntek délután szervezték meg a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont felújított tornatermének hivatalos átadását. A 160 négyzetméteres terem korszerűsítése december 6-án kezdődött, s a 2009-es tanév második félévétől már használatba is vehették a diákok. A Hám János Iskolaközpont nem csupán az épületben rendelkezik uniós normáknak megfelelő tornateremmel, hiszen a tavalyi évben, az iskolaudvaron is modern sportpályát hoztak létre.

Adámkó István, az iskola igazgatója elmondta, közös összefogással sikerült megfinanszírozni a modernizálási munkálatokat, ugyanis a szülők egy jótékonysági bál megszervezésével, a diákok pedig az általuk előadott Kijelölt út című darabbal gyűjtöttek pénzt a cél érdekében. A belépőjegyekből származó bevételt teljes egészében a munkálatokra fordították, emellett pedig az iskola is felvállalta a költségek egy részét.

-A diákjaink mindenképpen megérdemelik ezt a tornatermet, hiszen rangos sportversenyeken képviselik a tanintézményt -mondta az igazgató, aki az V-VIII osztályos diákok kosárlabda csapatainak kiváló eredményeiről is beszámolt. Az igazgató köszönőbeszédét követően, Kónya László főtanfelügyelő-helyettes is méltatta a tornaterem felújításáért összefogott szülők és diákok munkáját.

Az új tornatermet Nm. Ft Schönberger Jenő megyés püspök áldotta meg, s egy közös imát követően az iskola diákjai szórakoztatták a közönséget. Zenés, táncos produkciókkal, s látványos tornagyakorlatok bemutatásával tették ünnepélyessé az eseményt a tanintézmény különböző évfolyamain tanuló diákok.

Kónya László főtanfelügyelő-helyettes is méltatta a tornaterem felújításáért összefogott szülők és diákok munkáját.

Az új tornatermet Nm. Ft Schönberger Jenő megyés püspök áldotta meg.

Zenés, táncos produkciókkal, s látványos tornagyakorlatok bemutatásával tették ünnepélyes az eseményt, a tanintézmény különböző évfolyamain tanuló diákok.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: