2008-11-04 13:38:56• hírek • Szatmár.ro

November 16-án leplezik le a szobrot

A Hildegárda templom előtti téren egy parkot és egy negyven férőhelyes parkolót alakítanak ki. A park közepén Szent Erzsébet szobra kap helyet.

A park és a parkoló városi polgároknak történő átadására, Szent Erzsébet szobrának ünnepi keretek között történő felszentelésével egy időben, november 16-án kerül sor - áll a Szatmári Római Katolikus egyházmegye szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében.

 

 

A ferences harmadrendi szent szobra az egykori ferences zárda és templom előtti téren, a Hildegárda templom előtt áll majd. A telket, ami a mai Kispiac területét is magába foglalta és amin épült aztán a Hildegárda (Szent János) templom, mint a ferencesek temploma és rendháza is, Hám János püspök vásárolta meg. A múlt rendszerben aztán a területet államosították és ebből került 2007-ben visszaszolgáltatásra az a rész, amit most parkosítanak.

Szent Erzsébet ferences harmadrendi betegápoló volt, a grófnői életét elhagyva vállalta az elesettek megsegítését, a szegények és betegek pártfogását. A Katolikus Egyház a szent születésének 800. évfordulóját 2007-ben ünnepelte. Szent Erzsébet alakja, életének üzenete mindazonáltal örök érvényű, minden kor embere számára példát jelenthet. Ezért is merült fel annak gondolata, hogy Szatmárnémetiben, egy egykori ferences rendi területen szobrot állítsanak a tiszteletére.

Az említett terület rendezése ugyanakkor új arculatot adhat a térnek, a Szatmári Római Katolikus Egyház ugyanis parkosítja, az önkormányzat beülteti, körülötte pedig egy 40 férőhelyes parkolót hoz létre, ez az intézkedés megoldhatja majd a Kispiac parkolási gondjait is. Az egyház átadta a terület kezelését az önkormányzatnak, amely ígéretet tett ennek fenntartására, díszében való megőrzésére.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: