2012-07-23 19:27:09• hírek • Szatmar.ro

Elkészült a IV. osztály programja

Hétfő délelőtt a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület sürgősségi bizottsága egy hét csúszással elkészítette a negyedik osztályos pontvadászat csoportbeosztását és programját.

A Szilágyi István, Pataki Zoltán, Cornel Ziman és Florin Mulcutan alkotta bizottságnak azért kellett összeülnie, mert időközben a Szatmárnémeti Gama bejelentette: nem indul a bajnokságban. Döntésük pedig megkavarta kicsit a dolgokat. A B csoportból a Vetést átsorolták az A csoportba, ám mivel korábban a Nagykárolyi Victoria is bedobta a törölközőt, a B csoportban már két csapatot kellett helyettesíteni. Ennek következtében a Csomaköz kerülhetett fel az ötödik osztályból, míg a szezon végén kiesett Szaniszló megtarthatta helyét.

A negyedik osztályban augusztus 12-én kezdődik a küzdelem és november 4-ig tart - közben lesz két hétközi játéknap is augusztus 29-én (4. forduló) és szeptember 12-én (7. forduló). A tervek szerint a tavaszi szezon első két meccsét is idén rendeznék majd meg - amennyiben az időjárás is partner lesz.

Döntés született arról is, hogy az A csoportban az Avasfelsőfalui Energia, a Szatmárudvari Someşul, az Apai Victoria és a Szamosdob, a B csoportban pedig a a Tasnádi Unirea és az Érkávási Olimpia szombaton játssza majd hazai meccseit - értelemszerűen a hétközi fordulókat kivéve.

Az ötödik ligában augusztus 19-én kezdenek, de ott még nem végleges a csoportok összetétele.

IV. Liga, az 1. forduló programja:
A csoport: Mikola-Sárközújlak, Apa-Szatmárudvari, Batiz-Pálfalva, Erdőd-Szatmárzsadány, Szamosdob-Avasújváros, Avasfelsőfalu-Aranyosmeggyes, Pusztadaróc-Szamoskrassó, Vetés-Lázári.

B csoport: Bábca-Érkávás, Csomaköz-Piskolt, Kismajtény-Tasnád, Kaplony-Óvári, Kálmánd-Börvely, Szaniszló-Érendréd, Mezőpetri-Nagymajtény, Mezőfény-Csanálos.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: