2013-07-19 10:22:03• hírek • MTI/ Kocsis Zoltán

Elkerülhetetlen a postai leépítés, ám minden más bizonytalan

Csaknem 3700 embert bocsátanak el a román postától, ami az alkalmazottak számának mintegy 10 százalékát jelenti - közölte csütörtökön az állami vállalat.

Az elbocsátások szeptembertől kezdődnek a vállalat működésének hatékonnyá tételére irányuló terv keretében. A vállalat vezetősége szerint egyensúlyba kell hozni az alkalmazottak létszámát az elvégzett postai szolgáltatások volumenével.

A közlemény szerint a vállalat vezetősége egyeztetett a szakszervezetekkel és megegyeztek, hogy szakmai, fegyelmi szempontok, valamint az alkalmazottak egyéni döntése alapján döntik el, kiket bocsátanak el.

Trandafir Tripon, a Postai Alkalmazottak Szakszervezetének Szatmár megyei vezetője a Szatmár.ro megkeresésére elmondta, a jelenlegi ütemterv szerint szeptember elseje és november elseje között zajlik majd le az elbocsátási hullám. „Nyilván nem lehet mindenkit egyből csak elküldeni, ezért van szükség erre a két hónapra. Sajnos, az már biztos, hogy Szatmár megyében is több kolléga munka nélkül marad, azt viszont továbbra sem tudjuk, hogy pontosan hányan", jelentette ki a szakszervezeti vezető.

Tripon bosszantónak nevezte, hogy továbbra sem tudni pontos számokat és adatokat. Az biztos, hogy Szatmár megyében 50-60 postai alkalmazott marad munka nélkül. Azt sem tudni, miként változnak - vagy változnak-e egyáltalán - a postai hivatalok vagy postafiókok száma a megyében. Az biztosnak tűnik, hogy Szatmárnémetiben a Szatmárzsadányi (Closca) úton található 3-as számú hivatal fiókká alakul át - mindez azonban az ügyfeleket elvileg nem érinti, hisz a szolgáltatások palettája nem változik.

A román postának csaknem 33 ezer alkalmazottja van, és 5600 fiókkal rendelkezik. A többségi állami tulajdonában lévő vállalat veszteségesen működik, az idén érdeklődés híján meghiúsult a privatizálása. Tavaly 1,26 milliárd lej  üzleti forgalma volt, az adósságállomány elérte az 568,2 millió lejt. A vállalat az elmúlt négy évben 530 millió lej  veszteséget halmozott fel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: