2009-10-01 14:23:52• hírek • Ferenczi Noémi

Elkeltek a színházbérletek

A napokban lezárult a felnőtt bérletek eladása, jelenleg a diák, gyermek stb. bérletek értékesítése van folyamatban. Idén tíz százalékos túljelentkezés volt a felnőtteknek szóló bérletekre.

Idén is hét felnőttbérletet kínált a szatmári közönségnek az Északi Színház. Ezek a bérletek öt előadásra szólnak.

„Az előző évekhez hasonlóan, idén is minden felnőttbérlet gazdára talált, sőt, a drágítás ellenére, közel tíz százalékkal többen igényeltek színházbérletet, ami azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen 150 személyt kellett visszautasítanunk. Örvendetes, hogy Erdélyszerte a szatmári színház büszkélkedhet a legnagyobb létszámú bérletes közönséggel. Ahogyan azt többször kihangsúlyoztuk, az idei évad repertoárját is a közönség sokszínűségének figyelembe vételével állítottuk össze" - tudtuk meg Stier Pétertől, a színház ügyvezető igazgatójától.

A felnőtteknek szóló bérletek 10 lejjel drágultak, vagyis 30 lej helyett 40 lejbe kerülnek.

A bemutató bérlet ára 60 lejről 100 lejre emelkedett, míg a nyugdíjasok és a középiskolások bérletei 8 lejjel drágultak vagyis a tavalyi 22 lej helyett 30 lejért válthatnak bérletet. Az V-VII. osztályosoknak szóló bérletek ára 18 lejről 25 lejre emelkedett, a legkisebbek pedig 9 lej helyett 15 lejért vásárolhatnak bérletet.

Az ifjúsági bérlet négy, a kisiskolás három, az iciri-piciri szintén három, a nagybányai négy, a tasnádi bérlet pedig három előadásra szól. A különböző korosztályoknak más-más előadásokat fognak műsorra tűzni, hiszen egy tíz éves gyermek számára nem érthető és nem élvezhető ugyanaz a darab mint a felnőttek számára. Várhatóan, ezek a bérletek is tartani fogják a tavalyi eladási szintet - tette hozzá Stier.

A felnőttbérleteken kívül a többi bérlet eladása most van folyamatban, ezért még nem lehet tudni, hogy pontosan hány bérletese lesz a társulatnak az idei évadban és hogy mekkora bevételt jelent ez az intézménynek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: