2019-09-02 13:10:44• hírek • Bede Emőke

Elkapták a batizi fiatalembert, aki megrongálta egy szatmári nő autóját

Képünk illusztráció.
Képünk illusztráció.

Vasárnap sikerült kézre keríteni azt a fiatalembert, aki a gyanú szerint betörte egy leparkolt autó ablakát – tájékoztat a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség sajtóosztálya.

Mint írják, egy 42 éves szatmári nő arról értesítette őket vasárnap, hogy ismeretlen tettesek betörték az autója bal első ablakát. Az ügyben folytatott nyomozás szerencsére hamar eredményt hozott, ugyanis még a bejelentés napján sikerült elfogni a rongálót. Mint kiderült, az elkövető egy 23 éves batizi fiatalember volt, aki vasárnap hajnalban, 3 óra felé zúzta be az üveget. A rendőrség bűnügyi eljárást indított az ügyben.


Ittas autóvezetők a volán mögött

A hétvégén tartott közúti ellenőrzések igencsak eredményesnek bizonyultak, ugyanis a péntektől vasárnapig terjedő időszakban nem kevesebb mint 49 sofőr vezetői engedélyét függesztették fel, a kiszabott helyszíni bírságok száma pedig eléri a 280-at. Az ideiglenesen gyalogossá váló sofőrök között 36-an voltak azok, akik legalább 50 km/h-val lépték túl a megengedett sebességhatárt, 9-nek pedig szabálytalan előzés miatt ugrott a jogsija. Ugyanakkor 4 olyan sofőr is fennakadt a rostán, aki ittasan szállt volán mögé. A 32, 46 és 53 éves férfiak leheletében 0,41, 0,93, illetve 0,68 mg/l alkoholkoncentrációt mért a szonda. Az ő esetükben a rendőrség bűnügyi eljárást is indított.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: