2012-07-12 17:44:19• hírek • Kocsis Zoltán

Eljött a Huan-Migelek és Priyancák kora, de Szandokán is állja a sarat

Magyarországgal ellentétben, ahol egy jól meghatározott névjegyzék több ezer neve közül lehet kiválasztani az újszülött nevét, addig Romániában ezt a törvénykezés teljesen a szülők fantáziájára bízza. Az pedig igen termékeny: Szatmár megyében él Huanmigel, Saif, Allah, Izaura, Rihanna és Elzorab is.

Romániában a polgári törvénykönyv és a 119/1996-os törvény szabályozza a nevek problematikáját. Ezek kimondják például, hogy házasság után egy pár felveheti a férfi vagy a nő családnevét; ám választhatják azt a lehetőséget is, hogy mindketten megtartják saját családnevüket, de össze is vonhatják azokat. „Ez akkor lesz érdekes, ha a következő generáció tagjai is meg akarják őrizni családneveiket, amelyek mindkét fél esetében már eleve összetett nevek. Volt már rá precedens pályafutásom során", mondta a nevek szatmári tudora, Ionel Torja, a Helyi Lakosságnyilvántartó Közszolgálat vezetője. Semmilyen előírás nem szabályozza ugyanis, hogy egy személynek hány tagból álló neve lehet.

Az előírások természetes engedékenysége olyan irreális, abszurd eseteket is teremthet, hogy egyazon családban több gyereknek is ugyanaz legyen a keresztneve. A törvény ugyan semmilyen keresztnevet nem tilt, az anyakönyvvezetőnek azonban joga és lehetősége van beleszólni a névválasztásba. A jogszabály ugyanis azt mondja Romániában, hogy a gyerek nem kaphat olyan nevet, amely nevetséges, illetlen vagy a viselőjére negatívan hathat. Hogy melyek ezek a keresztnevek, azt viszont a regula nem szabályozza. „Egyetlen egy eset volt eddigi pályafutásom során, amikor azt kellett mondanom egy családnak, hogy ezt a nevet én bizony nem fogom beírni. Szerencsére megértették érveimet és elfogadták azt", mondta Torja, aki sajnálatos módon már nem emlékezett pontosan mi is volt a szülők kívánsága.

A szokatlan neveket figyelembe véve elmondható, hogy a szülők legfontosabb kútforrása a spanyol nyelvű szappanoperák világa. Elmondható ugyanakkor az is, hogy a lelkes nézők gyakran nem ismerik a kiválasztott név helyes írásmódját - vélhetően nem is érdekli őket. Mindezek következtében Szatmárnémetiben az elmúlt években olyan neveket is kaptak már gyerekek, mint Huamigel, Romeu, Patricio, Huan-Migel, Alehandro, Achille, Izaura, Rahela, Edera, Medera, Raisa, Rania, Luana, Alteea. Egy másik ihlető forrás a különböző sztárok, ismert személyiségek nevei: Rihanna a híres barbadosi énekesnő nevét viseli (elmondhatjuk legalább, hogy aktuálisak voltak a kicsi szülei), Ezno talán a Ferrari-birodalom megalapítójáét, míg Menowin számunkra a Manowar nevű amerikai heavy metal /power metal együttest juttatja eszünkbe.

Ionel Torja

A globalizáció jegyében a szatmári szülők nem ragaszkodnak feltétlenül a latinos nevekhez. Neveztek el gyereket az elmúlt években az angol cseresznye (Cheri - helyesen cherry) után és szintén angol-szász csengése van a Tailernek, az Erhartnak, a Iosuának, a Larának, a Brianának, a Kyrának, a Nencynek vagy a Leának. A Saif, az Arszlan és az Elzorab arab csengésű, a Nonancenia, a Pitipong, a Priyanca, az Isynia vagy a Locrida eredetét viszont eléggé nehéz beazonosítani. És csak a Jó Isten tudja, mi járhatott annak a fejében, aki gyerekének az Allah nevet választotta.

Igazi gyöngyszemekre lelhet az érdeklődő nem csak a lakosságnyilvántartó jegyzékeiben, hanem a rendőrségi jelentésekben is. „Az egyaránt szatmárnémeti illetőségű 28 éves B. Szandokán és a 35 esztendős S. Géza több alkalommal is behatolt a Golescu utcán található egyik gazdasági társaság udvarára, ahonnan az éj leple alatt különböző értéktárgyakat loptak el", írtuk február 25-én, míg június 5-én a következőt olvashatták a Szatmár.ro olvasói: „Egy mezőteremi kocsmában vita bontakozott ki egy részeg férfi, a 38 éves V. Stefan és a 33 éves M. Vinetu között. A veszekedés verekedésbe torkollott, ugyanis a részeg férfi arcon ütötte M. Vinetut".

Ha azt gondoljuk, hogy ez a helyzet csakis a román törvénykezés liberalizmusának a következménye, akkor jelentősen csalatkozhatunk. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete által anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített utónevek jegyzékében, melyet legutóbb 2002-ben aktualizáltak, olyan nevekre bukkanhatunk, mint Rikárdó, Zsüsztisz, Xénia, Razmus, Aladdin, Aladin... és még sorolhatnánk. A szatmárnémetiek fülének különösen ismerősen csenghet a Zsadányka vagy a Szatmár név. Már csak az a kérdés, hogy utóbbi férfi vagy női név-e? (segít a wikipedia és megtudhatjuk, hogy férfi viselheti.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: