2013-10-10 16:05:15• hírek • Szatmár.ro

Elismerő-oklevelet kaptak a legerősebb rendőrök

Díjazták a legerősebb rendőrök versenyének szervezőjét és a két első helyezettet is.

Dorel Coica polgármester csütörtök délelőtt fogadta a hétvégén rendőrök számára megszervezett erősember-verseny két első helyezettjét illetve a verseny főszervezőjét is. A 35 év alatti versenyzők között Gabriel Mandruti végzett az első helyen, megelőzve bihari és Botosani-i kollégáit. A 35 év feletti versenyzők között Florin Varhaniovschi léphetett fel a dobogó legfelső fokára - ő bihari és giurgiui rendőröket utasított maga mögé. A verseny szervezője Horatiu Lazin volt.

A megmérettetésen az erő, kitartás és az állóképesség is fontos volt a győzelemhez, a feladatok sorát elvégezni pedig nem volt könnyű. Bár nem voltak bonyolultak, mégis a feladatsor befejezése sokaknak csak nehezen sikerült. Minden próba időre ment, a végén pedig az lett a győztes, aki a legrövidebb idő alatt befejezte a feladatsort.

Harminc húzódzkodással indult a sorozat, majd a versenyzők egy 60 centiméter magas dobogóra kellett felugorjanak helyből, harmincszor. Ezt követően egy 60 kilós súlyt kellett megfogni és felegyenesedni vele szintén harmincszor, majd egy egykezes súlyzót felemelni hatvanszor a földtől a fej fölé - harmincszor jobb és harmincszor bal kézzel. Ezt követően egy 40 kilós súlyt tartottak ki a versenyzők, miközben hasizom-gyakorlatokat végeztek, majd egy 50 kilós súlyt emeltek mellmagasságig, majd nyomtak ki a fejük fölé harmincszor. A feladatsor legvégén egy 9 kilós medicinlabdával "játszottak": ezt gugoló helyzetből kellett harmincszor feldobni egy bizonyos magasságba.

A feladatsor elvégzésére egyébként 20 perc állt a versenyzők rendelkezésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: