2009-10-12 12:11:58• hírek • (x)

Elismerés a Dog for Lifenak

Nagyszabású nemzetközi állatterápiás konferenciát tartottak a hétvégén Nagybányán, melyre a nemzetközileg elismert előadók között ott volt a Dog for Life Egyesület alapítója és elnöke, Román József is.

A világ elismert állat- és egyéb terápiás szakemberei gyűltek össze a hétvégén az Esperando Egyesület szervezésében Nagybányán, ahol a különböző gyógymódokról, a szakterület új tapasztalatairól tartottak előadást. A török, olasz, amerikai és romániai szakemberek között ott volt Román József is, aki a Dog For Life Egyesület több éves tevékenységét és tapasztalatait osztotta meg a nemzetközi szakembergárdával.

- Nagy elismerés volt már maga a meghívási is erre a rendezvényre, ez egy történelmi pillanat volt a romániai állatterápiás mozgalom számára - magyarázza Román József. -Olyan szakember után léptem a pódiumra, mint a texasi Charles Fletcher, aki a lovas terápia területén alkotott maradandót. Az egybegyűltek hatalmas tapssal ismerték el az általam végzett munkát, mi ugyan 2003-tól lett intézményesített, de az alapjait már 1998-ban letettük, az akkor megfogalmazódott gondolatot építettük napról napra, hónapról hónapra. Ezúttal is köszönöm mindenkinek, aki támogatást nyújtottak a Dog For Life Egyesület által elért sikerekhez, amik most már nemzetközi szinten is visszhangra találnak.

Az előadások anyagát egy könyvben is megjelentették a szervezők, melyben a Dog For Life Egyesület sok éves munkája kiemelkedő helyet kapott. - Romániában hiteles, autentikus kiadvány a hazai állatterápiás munkáról most jelent meg először, ebben megjelent dolgozatommal utat nyitunk a romániai állatterápiás tevékenységek elterjedéséhez - mondja a szakember.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: