2019-09-18 10:38:15• hírek • Bede Emőke

Elindította önkéntességi programját a Stea Egyesület

A Szatmár megyében 2004 óta tevékenykedő Stea Egyesület ebben az évben is elindítja az „Önkéntesség – a közösség erőforrása” nevű projektet, melynek célja nem csak abban áll, hogy felhívja a figyelmet a közösség javára gyakorolt önkéntesség fontosságára, hanem abban is, hogy valós élményekkel, első kézből származó tapasztalatokkal ruházzák fel a programban résztvevő fiatalokat.

Az idei projekt október 25-ig fut, és a résztvevők olyan 14 és 35 év közötti, szatmári fiatalok lesznek, akik szeretnék magukat kipróbálni önkéntesként szociális, ifjúsági, környezet- vagy állatvédelmi területen. Emellett az idei év egy újdonságot is tartogat az önkéntesek számára. Hat hátrányos helyzetű és hat, más társadalmi osztályból származó fiatal egy olyan közös foglalkozássorozaton vehet részt, mely során a jövőbeni érvényesülésüket nagyban megkönnyítő tudásra tehetnek szert. A 12 fiatal a kommunikáció, a csapatmunka és az önkéntesség témája köré felépített személyiségfejlesztésen és egy szakember által irányított fotós-videós képzésen vehet majd részt, melynek eredményeit egy kiállítás formájában mutathatják meg majd a szatmári közönségnek.


„A körülöttünk élők felé tanúsított érdektelenség abból a sajnálatos tényből táplálkozik, hogy napjainkban minden az anyagi nyereség körül forog, és ha valamit fizetség nélkül kell megcsinálni, az egyszerűen időpocsékolás. Az előttünk álló projekt fő célja, hogy megváltoztassuk ezt a mentalitást és pozitív képet alakítsunk ki a közösség javára fordított önkéntességről, hiszen ebből nem csak a támogatottak, de maguk az önkéntesek is rengeteget nyerhetnek” – mondta el korábban Cristina Bala projektfelelős.


A Stea Egyesület legfrissebb tájékoztatása szerint az önkéntesség lehetőségeiről 10 középiskolában tartanak tájékoztatást, azaz a napokban lehet velük találkozni a Doamna Stanca, a Ioan Slacivi, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumokban, a Gheorghe Dragos Közgazdasági Kollégiumban, a Gh. E. Palade Élelmiszeripari Szakközépiskolában, a Johann Ettinger Német Elméleti Líceumban, az Aurel Popp Művészeti Lícuemban, a Református Gimnáziumban, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban és a Nicolae Steinhardt Ortodox Teológiai Líceumban is.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: