2014-01-05 14:37:27• hírek • samsungsport.hu

Elhunyt minden idők egyik legnagyobb labdarúgója, a portugál Eusébio

Vasárnap hajnalban elhunyt Eusébio, a portugál futball történetének legnagyobb legendája. A mozambiki születésű ikon 71 évet élt.

Eusébio az akkor még Portugál Kelet-Afrikának hívott Mozambikban született, 1942-ben. Nagy szegénységben nőtt fel, és iskola helyett rendszeresen mezítláb focizott a környékbeli gyerekekkel. Hamarosan be is fogadta egy helyi klub, és 15 évesen már a Juventus szerette volna elvinni, ám mint Eusébio elmondta, az édesanyja erről hallani sem akart.

1960-ban került a Benficához, 18 évesen, 350 ezer escudóért, ami mintegy 150 ezer eurónak felel meg. A váltás nem ment simán, mozambiki klubja ugyanis a Sporting egyik nevelőklubjának számított, így a lisszaboni rivális megkérdőjelezte, hogy a Benfica legálisan szerezte-e meg a futballista játékjogát. Eusébio elmondta, a Sporting juniorként vitte volna Portugáliába, míg a Benfica az édesanyját kereste meg először, szerződést ajánlott, és kifizette azt, amit a család kért, ezért döntött mellettük.

Eusébio végül 15 évet töltött a Benficánál, 301 bajnoki mérkőzésen 375 gólt szerzett a klub színeiben, és 11 bajnoki címet nyert. Négyszer játszott BEK-döntőt a csapattal,de csak egyszer, 1962-ben sikerült győztesen elhagynia a pályát. Abban az évben Európa második legjobb futballistájának választották a France Football szavazásán, majd három évvel később az Aranylabdát is elnyerte.

A portugál válogatottban 64 mérkőzésen 41 gólt szerzett; a nemzeti csapattal 1966-ban érte el legnagyobb sikerét, amikor az angliai világbajnokságon a bronzéremig vezette a gárdát, és egyúttal a torna gólkirálya is lett. Visszavonulása óta a futball nagyköveteként tevékenykedett; 2003-ban a portugál futballszövetség őt nevezte meg minden idők legnagyobb portugál játékosaként, míg a World Soccer magazin a XX. század 10. legjobb futballistájának választotta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: