2018-03-27 23:06:58• hírek • MTI

Elhunyt a leggazdagabb szatmári

Életének 75. évében elhunyt Demján Sándor üzletember - közölte a Gránit Pólus az MTI-vel kedden.


Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.
    

Demján Sándor 1943. május 14-én született Börvelyen. Szakmai karrierjét 1965-ben, a Fejér Megyei ÁFÉSZ-nél kezdte. Pályája során számos cég létrehozásánál bábáskodott: 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása.
    

Nagyvállalkozóként feladatának tekintette a kultúra támogatását, 2003-ban létrehozta a Prima Primissima Díjat. Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest Díszpolgára. A hazai kultúráért, valamint a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkájának eredményeként az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült. 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.
    

Demján Sándort március 26-án, hétfőn érte a halál, temetésével kapcsolatban később intézkednek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: