2011-01-26 09:29:42• hírek • Szatmár.ro

Elhunyt Szabó Károly

Kedd este elhunyt Szabó Károly, volt RMDSZ-es szenátor, egykori EP-képviselő.

Az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének nemrég megtartott küldöttgyűlésén a maga összetéveszthetetlen stílusában mondott ragyogó beszédet. Ő sem sejtette: ez lesz az utolsó felszólalása, ezentúl csak az angyalok között interpellálhat. Szabó Károly olyan ember volt, aki nem csupán érdekből politizált: bizonyítja ezt az a tény is, hogy az említett gyűlésen annak ellenére cselekvésre buzdította, jótanácsokkal látta el a megyei vezetést, hogy 2008 óta nem számított aktív közéleti személyiségnek. Megtehette volna, hogy közömbös marad, de természete, tenniakarása nem engedte ezt meg.

Aki ismerte, az nagyszerű szónokként emlékszik vissza rá, olyan emberként, aki maximálisan kiállt a romániai magyarság és az általa képviselt tájegység érdekeiért. Ha kellett, megfogalmazta azokat az igazságokat, amelyeket mások politikai számításból elhallgattak: de mindezt kizárólag az RMDSZ, a megyei magyarság, a tisztánlátás érdekében tette. Szenátorként is ugyanolyan egyszerű, közvetlen ember maradt, mindenkivel szót értett, felvállalta a megyei kisemberek számos problémáját, ügyét.

Szabó Károly 67 évesen, nagykárolyi otthonában, szívinfarktusban hunyt el, kedd este. A volt politikus 1943 augusztus 29-én, Désen született, a Kolozsvári Politechnikai Intézet villamosmérnöki szakának elvégzése után Nagyváradon és Nagykárolyban dolgozott - utóbbi településen az UNIO gyár részlegvezetője volt. Már a legelején felismerte a romániai magyarság önszerveződésének a fontosságát, és 1990-ben Szatmár megyei szenátorrá választották. Ezt a tisztséget 2008-ig töltötte be. A 18 év alatt volt a Szenátus mezőgazdasági és erdészeti bizottságának alelnöke, a honvédelmi bizottság titkára, majd EP-képviselőként is tevékenykedett.

Nyugodjék békében!

Elhunyt Szabó Károly
Elhunyt Szabó Károly

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: