2006-10-01 13:26:42• hírek • Szatmar.ro

Elhunyt Sütő András

 Az erdélyi irodalmi élet kiemelkedő alakja életének 8O. évében elhalálozott.

Az erdélyi irodalmi élet kiemelkedő alakja életének 8O. évében, hosszú betegség után, szombaton késő  este elhalálozott.
Sütő András Pusztakamaráson született (Cămăraşu), 1927. június 17-én. Mezőségi szegényparaszti családból származott. A nagyenyedi Református Kollégium, majd a kolozsvári Református Gimnázium diákja volt. Első írását 18 éves korában közölte a kolozsvári Világosság című lap, Levél egy román barátomhoz címmel.

 1949-ig Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett. 1951-ben Bukarestbe költözött, mivel a szerkesztőséget oda helyezték át. Nem tudott azonosulni az ötvenes évek politikai viszonyaival ezért 1954-ben lemondott állásáról és Marosvásárhelyre költözött, ahol – egészen 1989-ig – helyi lapok főszerkesztői pozícióját töltötte be.

1965-1977 között parlamenti képviselő, 1974-1982 közt a Romániai Írószövetség alelnöke volt. 1980-tól kezdve a Ceausescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Ebben az időszakban ő és családja a hatalom és a Securitate folyamatos zaklatásainak voltak kitéve. 1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogromok idején elvesztette egyik szeme világát. Több tucatnyi magas színvonalú prózai és drámai műve a jelenkori magyar írók élvonalába emelte.

Ismertebb művei:

  • Mezítlábas menyasszony (dráma) Bukarest, 1950
  • Félrejáró Salamon (kisregény) Marosvásárhely, 1956
  • Pompás Gedeon (dráma) Bukarest, 1968
  • Anyám könnyű álmot ígér (regény) Bukarest, 1970
  • Istenek és falovacskák (esszék) Bukarest, 1973
  • Egy lócsiszár virágvasárnapja (dráma) Bukarest, 1975
  • Csillag a máglyán (dráma) Bukarest, 1975
  • Káin és Ábel (dráma) Bukarest, 1977
  • Engedjétek hozzám jönni a szavakat (esszé) Bukarest, 1977
  • Évek - hazajáró lelkek (cikkek, naplójegyzetek) Bukarest, 1980
  • Szuzai menyegző (dráma), 1980
  • Advent a Hargitán (dráma) Budapest, 1987
  • Szemet szóért (naplójegyzetek) Debrecen, 1993
  • Balkáni gerle (dráma) Budapest, 1999

 Díjak, elismerések:

  • Állami-díj (1951; 1953, harmadik fokozat)
  • Bethlen-díj (1990)
  • Kossuth-díj (1992)
  • Kisebbségekért-díj (1995)
  • A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1996)
  • A Magyarság Hírnevéért-díj (1997)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1997)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje - polgári tagozat (2005)

 

Forrás: Wikipédia 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: