2006-07-31 14:55:44• hírek • Noemi Brigitta Boros

Elhunyt Zenthe Ferenc

 A nemzet színésze nyolcvanhat éves korában távozott az élők soraiból.

 A Madách Színház jelentette be azt a szomorú hírt, hogy elhunyt Zenthe Ferenc, a nemzet színésze, Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész. A nemzet színésze nyolcvanhat éves korában, hosszan tartó betegeskedés után, július 30-án, vasárnap távozott az élők soraiból.

A művész 1920-ban született Salgótarjánban, a színiakadémia hallgatója volt, viszont tanulmányait a II. világháború miatt félbe kellett szakítania. 1952 óta a Madách Színház társulatának tagja.

 

Zenthe Ferenc alakítását több mint hetven filmben csodálhatták meg a nézők. Többek között játszott a Rákóczi hadnagyában, a 2x2 néha 5 című zenés vígjátékban és az Oscar díjra jelölt Jób lázadásában is. 1987 és 1999 között Ő alakította a Szomszédok című teleregény felejthetetlen Taki bácsiját, de sorozatai közül még kiemelkedik a Tenkes kapitánya, amelyben főszerepet kapott, és amellyel országos népszerűségre tett szert. Évtizedek óta szerepelt a Magyar Rádió hangjátéksorozatában, a Szabó család-ban.

Zenthe Ferencet 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. 1984-ben a filmkritikusok díjával jutalmazták, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet-díjas 1992-ben, MSZOSZ-díjas 1993-ban. A Kossuth-díjjal 1997-ben tüntették ki, szülővárosa, Salgótarján pedig díszpolgárrá választotta 2003-ban. A Nemzet Színészei közé 2005-ben választották.

A művészt a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: