2013-12-06 09:32:45• hírek • MTI

Elhunyt Nelson Mandela

Mandela Nobel-békedíjas politikus, emberi jogi harcos, a faji megkülönböztetés elleni harc világszerte ismert alakja és jelképe.

Rolihlahla ("aki bajba sodorja magát") Mandela az Umtatához közeli Mvezo faluban, a xhosza nép thembu törzsében, törzsfőnöki családban látta meg a napvilágot 1918. július 18-án. Nyugati típusú nevelésben részesült, az iskolában tanárnőjétől kapta a Nelson keresztnevet. Felsőfokú tanulmányait a kizárólag feketék számára fenntartott Fort Hare Egyetemen folytatta, itt kezdett politizálni, ami miatt eltanácsolták, s végül a johannesburgi Witwatersrand Egyetemen szerzett jogi diplomát.

1944-ben lépett be a feketék jogaiért küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszusba (ANC), 1947-ben a szervezet ifjúsági szövetségének titkáraként szállt szembe a feketék és fehérek elkülönítését a végletekig vivő apartheid rendszerrel. 1952-ben lett az ANC transvaali regionális szervezetének az elnöke, egyben az ANC elnökhelyettese.

1952-ben Oliver Tambóval, az ANC egyik későbbi elnökével együtt nyitotta meg az első fekete ügyvédi irodát Johannesburgban, hogy ezzel is segíteni tudjon az apartheidtörvények által sújtott fekete sorstársainak.

1956 decemberében - az ANC más vezetőivel együtt - letartóztatták, hazaárulás vádjával perbe fogták - mondván hogy az országban kommunista felkelést akartak szítani -, de négy évig húzódó per után társaival együtt felmentették. Kiszabadulva már nem látott esélyt a törvényes keretek közötti küzdelemre, úgy látta, hogy harcolni kell a fokozódó elnyomás ellen, ezért illegalitásba vonult, és a Nemzet Lándzsája (Umkhonto we Sizwe) néven létrehozta az ANC földalatti katonai szervezetét, amelynek ő lett a parancsnoka. 1962-ben ismét letartóztatták, majd más aktivistákkal együtt, szabotázs- és terrorcselekményben való részvétel vádjával bíróság elé állították.

1964-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték és a Fokváros melletti hírhedt Robben-börtönszigeten tartották fogva.

A börtönből félévente egyszer írhatott levelet és fogadhatott látogatókat. Apró kőcellában lakott, mindennap követ tört, ő mégis visszautasította a politikai megadás fejében többször felkínált amnesztiát. Az apartheidet szankciókkal sújtó nemzetközi közösség nem feledkezett el róla, s a szabadon bocsátását követelő törekvések hatására 1986-ban - még fogolyként - titkos tárgyalásokat kezdett vele a dél-afrikai kormány.

Mandelát 27 évi raboskodás után, 1990. február 11-én szabadon bocsátották, Frederik Willem de Klerk államfő pedig bejelentette, hogy legalizálják az ANC-t, és lépéseket tesznek az apartheid teljes megszüntetésére.



Törekvéseikért 1993-ban mindketten Nobel-békedíjat kaptak, az átvételkor Mandela így fogalmazott: "Szerepünk nem több, mint hogy népünk millióinak képviseletében állunk ma itt. Nekik volt bátorságuk felkelni egy olyan társadalmi rend ellen, amelynek lényege a háború, az erőszak, a fajüldözés, az elnyomás, és amely egy egész nép hanyatlását okozta. Engedjük felvirradni egy új korszak hajnalát".

Az 1994. évi első szabad választásokkal, amelyet az ANC nyert meg, új korszak köszöntött be a Dél-Afrikai Köztársaságban. Mandela lett az ország első fekete bőrű elnöke, alelnökévé pedig de Klerket választotta. Az ország első embereként a feketék növekvő igényei és a fehérek félelmeinek leküzdése között kellett egyensúlyoznia.

Az államfői tisztségről 1999-ben köszönt le. Idejét ezután a gyermekjogok védelmének, az írástudatlanság, a szegénység és az AIDS elleni küzdelemnek szentelte. (A politikusok közül elsőként, a tabut megtörve ő hozta nyilvánosságra, hogy fia is a rettegett betegségben halt meg.)

Háromszor nősült, hat gyermeke született. Első felesége, Evelyn Mase nővér, ANC-aktivista volt. Második felesége, Winnie szintén politizált, miközben viharos ügyekbe is keveredett. Mandela 1992-ben különköltözött tőle, s 1998-ban, nyolcvanadik születésnapján feleségül vette Graca Machelt, a balesetben elhunyt mozambiki elnök özvegyét.

Mandela 2004-ben befejezte az aktív politizálást. Utoljára 2010-ben jelent meg a nyilvánosság előtt a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság döntőjén. Visszavonultan élt Qunuban, abban a faluban, ahol a gyermekkorát töltötte.

Megrendült egészsége miatt az utóbbi években többször kórházi ápolásra szorult, legutóbb kiújuló tüdőfertőzése miatt, 2013. június 8-án szállították kórházba, ahonnan később hazaengedték.

Nelson Mandelát az egész világon nagy tisztelet övezi, hazájában szinte szentként, a szabadság és a megbocsátás jelképeként tekintenek rá. Születésnapját az ENSZ 2009-ben nemzetközi Mandela-nappá nyilvánította. Az ő arcképe látható a 2012 novemberében hazájában kibocsátott bankjegysorozaton. A dél-afrikai politikus életéről szóló, Long Walk to Freedom (Hosszú út a szabadságig) című, önéletrajza által ihletett filmet 2013 novemberében mutatták be a mozikban. Mandelát Idris Elba brit színész alakítja a filmvásznon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: