2009-11-16 17:33:36• hírek • Parajdi Andrea

Elhárd Nóra lett a Gimik szépe

Lezárult a Gimik szépe 2009 versenyünk első fejezete, melyben a legcsinosabb középiskolás lányokat kerestük. Az olvasók szavazatai alapján 425 vokssal egyértelműen Elhárd Nórát illeti a legszebb gimis cím. Őt követi Osváth Edina 348 szavazattal, míg a harmadik helyen 309 szavazattal Erdei Andrea futott be.

November elején indítottuk a Gimik szépe versenyünket, amelyen első körben 35 csinos lányra szavazhattak az olvasóink. Két hét alatt körülbelül 5200 szavazat érkezett a jelöltekre, amelyből a legtöbbet, vagyis 425 voksot a nagykárolyi Elhárd Nóra szerezte meg. -Megtiszteltetés és egyben jó érzés számomra, hogy engem láttak a legszebbnek az olvasók - mondta lapunknak a fiatal lány miután tudattuk vele, hogy ővé a legszebb gimis cím.

Nórát édesapja noszogatta, hogy nevezzen be, miután a Szatmári Magyar Hírlapban olvasott a középiskolásoknak szóló versenyről. A lány még sosem vett rész hasonló megméretésen, ám a mezőnyt látva bízott benne, hogy nem az utolsók között fog végezni.

-Eleinte tetszett a nyelvkurzus mint nyeremény, de nem tudom, hogyan tudtam volna bejárni a tanfolyamra, így később már a legszebbnek járó nyereményekhez kezdtem vonzódni - meséli mosolyogva a fiatal lány, akit tehát  az Aphrodité Szépségszalon, a Szatmárnémeti Adidas Bolt, illetve a Mark Cipőüzlet külön-külön egy 150 lejes utalvánnyal ajándékoz meg.

Kedves férfi olvasóink mindenkit el kell szomorítanunk Nóra immár két éve él boldog párkapcsolatban, s a szavazás ideje alatt párja is mindent megtett, hogy a barátnője gyűjthesse össze a legmagasabb pontszámot.


Osváth Edina, Elhárd Nóra, Erdei Andrea
Osváth Edina, Elhárd Nóra, Erdei Andrea


A verseny első udvarhölgye 348 vokssal a Csengerben élő Osváth Edina lett, aki azért nevezett be a szépségviadalra, hogy egy kis önbizalmat gyűjtsön a játéktól. -Kacsingatok a modell szakmával azért is gondoltam, hogy kipróbálom magamat, hogy legyen egy visszajelzésem arról, hogyan látnak engem az emberek - mondja Edina, aki éppen most készül a nyelvizsgára ezért úgy érzi igazán hasznos nyereménnyel gazdagodott.

309 szavazattal Erdei Andrea futott be a harmadik helyen, akit a Fitland Szalon egy 200 lejes utalvánnyal jutalmaz.

A Gimik szépe 2009 versenyének első tíz helyezettje:

1.Elhárd Nóra  425

2.Osváth Edina  348

3.Erdei Andrea  309

4.Mihály Ingrid 305

5.Jakab Ildikó  273

6.Kiss Barbara 263

7.Hutton Márta 261

8.Kiss Melinda 194

9.Dézsi Szintia 180

10.Muresan Erika 171

Gratulálunk mindenkinek, és ne feledjétek november 17-től már a legszebb gimis fiúkra lehet szavazni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: