2013-11-19 12:53:14• hírek • MTI

Az RMDSZ sikere is a decentralizáció Borbély szerint

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sikerének is tartja Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke azt, hogy Romániában újabb központi intézményeket utalnak önkormányzati hatáskörbe az úgynevezett decentralizációs törvénnyel, amelyet parlamenti vita nélkül kíván elfogadtatni a kormány.

A politikus az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: a magyar közösségnek a legfontosabb az, hogy a jogszabály közelebb hozza a döntéshozatalt az állampolgárhoz.

"Az önkormányzataink, ahol többségben vagy hangsúlyosan ott vagyunk, olyan kérdésekben tudnak dönteni, amelyekben eddig Bukarestben döntöttek" - mondta Borbély László.

Felidézte: az RMDSZ már júniusban a parlament elé terjesztett egy decentralizációs tervezetet, amelynek számos elemét a kormány is átvette. Az RMDSZ 85 módosító indítványt terjesztett be a jogszabály tervezetéhez: ezek közül is többet elfogadtak, így egyebek mellett újabb Maros megyei sportlétesítmények és ifjúsági táborok kerülnek a megyei hatáskörbe utalt intézmények listájára - számolt be Borbély László.

Mint mondta, fontos, hogy a feladatok mellé pénzügyi forrásokat is rendeljenek. A finanszírozást tartalmazza ugyan a 2014. évi költségvetés-tervezet, de jövőre egy normatív rendszerrel kell még kiegészíteni a decentralizációs törvényt, hogy ne a mindenkori kormány jóindulatától függjön az, lesz-e pénz az önkormányzati hatáskörbe kerülő közszolgáltatások működésére - magyarázta.

Az RMDSZ politikai alelnöke szerint a decentralizáció másik "hozadéka" az, hogy megnehezíti az erdélyi magyarság által kifogásolt régiókialakítási tervek megvalósítását. "Miután kiosztották a hatásköröket a megyékhez és megyeközpontokhoz, sokkal nehezebb lesz ezeket megint visszahozni regionális szintre" - vélekedett.

Hozzátette: az RMDSZ-frakció tagjai nem támogatják aláírásukkal azt, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítvánnyal próbálja meg hátráltatni a törvény hatályba lépését.

Victor Ponta miniszterelnök úgynevezett kormányzati felelősségvállalással készül kedden délután a parlament elé terjeszteni a decentralizációs törvényt. Vagyis a jogszabályt nem vitatja meg a parlament, az néhány napon belül automatikusan hatályba lép, hacsak nem bizonyul alkotmányellenesnek, vagy az ellenzéknek nem sikerül a kormányt megbuktatnia egy bizalmatlansági indítvánnyal.

A jogszabály értelmében egyebek között a jelenleg minisztériumi alárendeltségében működő közegészségügyi intézmények, mezőgazdasági igazgatóságok, munkaügyi felügyelőségek, sportlétesítmények, kulturális igazgatóságok kerülnének önkormányzati hatáskörbe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: