2013-05-17 08:02:06• hírek • Szatmár.ro

Fejlesztésiből közigazgatási régiók

A román kormány szakértői véleménnyel támasztotta alá azt a korábban már bejelentett álláspontját, hogy Románia jelenlegi nyolc fejlesztési régióját kell közigazgatási régiókká átalakítani.

A szakértői véleményt a régióátalakítás közvitájára létrehozott kormányzati portálon tették közzé. Az akadémikusokból, egyetemi tanárokból álló konzultatív tanács úgy véli, hogy Romániának az 1998-ban kialakított fejlesztési régiókat kellene közigazgatási régiókká átalakítani. A bizottság csupán azt a kérdést tekinti eldöntendőnek, hogy Bukarest és környéke önálló régiót alkosson-e, vagy olvadjon be az őt körülvevő régióba.
A tanulmány szerzői úgy vélik, a jelenlegi gazdasági régiók hangsúlyosabb "működési potenciállal" rendelkeznek, mint a történelmi régiók vagy a 2-3 szomszédos megyét összefogó kisebb régiók.

A szakértők többek között a megyék közötti elvándorlási irányokat és a vándorlások gyakoriságát figyelembe véve tekintették optimálisnak a jelenlegi régiófelosztást. Úgy vélik, Erdélyben Brassó, Kolozsvár és Temesvár képezhetné a központját a három jól körülhatárolható régiónak. Általában ugyanis e nagyvárosok felé vezetnek a funkcionális szálak.

A tanulmány szerzői szerint a funkcionális szempontok azt kívánják meg, hogy a kisebb történelmi régiók (amilyen például a Székelyföld) nagyobb régiókba integrálódjanak. A kulturális különbözőségeket egyenesen a hatékony működést elősegítő tényezőként veszik számba. "A társadalmi-gazdasági működőképesség növelését a terület kulturális homogenitásának a csökkentése árán lehet elérni" - áll a tanulmányban.

Az 56 oldalas tanulmány tulajdonképpen tudományos érveket sorakoztat fel azoknak a régióátalakítási elképzeléseknek az alátámasztására, amelyeket Liviu Dragnea, a közigazgatási régiók kialakításáért felelős miniszterelnök-helyettes már április elején megfogalmazott.

Romániában jelenleg nyolc gazdasági fejlesztési régió működik. A többségében magyarok lakta Hargita és Kovászna, valamint a mintegy felerészben magyarok által lakott Maros megye egy fejlesztési régióba tartozik, ugyanakkor ebben a régióban a magyar lakosság aránya csak körülbelül 30 százalék.
A romániai magyar politikai szervezetek szerint a jelenlegi fejlesztési régiók nem hatékonyak, és ellenzik, hogy ezek mentén alakítsák ki az új közigazgatási régiókat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: