2018-12-08 04:49:10• hírek • Blikk.hu

Elhagyja az országot Lagzi Lajcsi, hogy átgondolhassa az életét

Emberpróbáló vállalkozásba fog Galambos Lajos: elindul az egyik leghíresebb zarándoklatra, olyan távot tesz meg, ami első hallásra már-már ijesztőnek tűnik, és mindössze két túrabot és egy kis hátizsák lesz majd nála az egyhetes menetelése során.

Lajcsi úgy érzi, ez az erőpróba kell ahhoz, hogy képes legyen feldolgozni mindazt a rosszat, ami vele történt az elmúlt években. Fogadalmat tett: ahány napot börtönben töltött, annyi kilométert gyalogol majd le.
 

– A nejem kiborult, de a gyerekeink is bolondnak tartanak, hogy ebben a hideg, szeles, esős időszakban vágok neki az El Caminónak. A rosszakaróim biztos azt gondolják, a bírósági ügyem miatt megyek vezekelni, ami így nem igaz – magyarázta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett zenész, aki közüzemi csalás vádjával 2015 szeptemberében került előzetes letartóztatásba, és 122 napot töltött a székesfehérvári börtönben.
 

– Ezért is döntöttem a százhuszonkét kilométeres szakasz mellett – vázolta Lajcsi. – Könnyes szemmel ébredtem a cellában 2015. december 7-én, a legidősebb gyermekem születése napján. Emésztett, hogy nem ölelhettem át. Imádkoztam, amikor kivezettek a fegyház háromszor három méteres belső udvarára, a napi sétára, majd látomásként villant át a tudatomon, az El Camino segíthet rajtam.


A cikk folytatásáért keresd fel a blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: