2018-03-06 10:12:01• hírek • Bede Emőke

Elfogták az avasfelsőfalusi fiatalember gázolóját

Egy franciaországi településen történt a végzetes baleset, melynek következtében egy avasfelsőfalusi fiatalember életét vesztette. A gázoló akkor meglépett, most azonban a hatóság kezére került.

A francia rendőrség elfogott egy 29 éves férfit, aki beismerte, hogy ő vezette a fiatalt elgázoló autót. A gyanúsítottat részletes kihallgatásnak vetették alá, majd összesítve ezt a tanúvallomásokkal, a nyomozók levonták végső következtetéseiket.
 

Viorel és egyik barátja egy Volkswagen Polo típusú autóban ülve autóztak, azonban a hátuknál közlekedő Mercedes valamilyen módon felidegesítette őket. Emiatt a két fiatal elállta a férfi útját, kiszálltak az autóból, majd elindultak a másik jármű felé. Először csak az ablakon kopogtattak be, majd az oldalsó visszapillantó tükröket kezdték el ütlegelni.
 

Mivel a 29 éves férfi egyedül ült a Mercedesben, ezért megijedt. Hogy lerázza az általa veszélyesnek ítélt fiatalokat, sebesen előre hajtott, majd tolatni kezdett. A kialakult kaotikus helyzet következtében Viorel a kerekek alá került. Bár kórházba szállították, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosok igyekezete ellenére is életét vesztette.
 

A megijedt sofőr elhajtott a helyszínről, a rendőrség azonban rövid időn belül megtalálta az autót, melynek elülső lökhárítóján vérnyomokat is felfedeztek. A büntetlen előélettel rendelkező gyanúsított azonnal beismerte tettét.
 

Mindeközben vasárnap délután a Franciaországban dolgozó román vendégmunkások – köztük sok Szatmár megyei – megemlékezést tartott, a baleset helyszínére mécseseket és virágot is vittek, de olyan is volt, aki a fiú fényképét szorongatta kezében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: