2009-09-21 14:45:31• hírek • Venczel Katalin/MTI

Elfogták a politikusokat fenyegető férfit

Beismerte, hogy ő fenyegetett meg halálosan vezető francia politikusokat, köztük Nicolas Sarkozy elnököt, az a férfi, akit Dél-Franciaországban vettek őrizetbe. A gyanúsított vallomásában azt állította: egyedül írta és küldte el a leveleket, amelyekhez néhány esetben töltényeket is csatolt - közölték hétfőn rendőrségi források.

Az 51 éves munkanélküli férfit, aki egy lövészegylet tagja, hérépiani otthonában tartóztatták le vasárnap.
A tavalyi év vége óta közel harminc, fenyegetést tartalmazó postai küldeményt adtak fel a dél-franciaországi Montpellier város környékén. A címzettek az elnökön kívül főként miniszterek és jobboldali politikusok voltak. A leveleket a "34-es sejt harcosai" aláírással látták el.

A gyanúsított lakásán tartott házkutatás során a rendőrök több, olyan kaliberű töltény is találtak, amilyeneket a fenyegetésekhez csatoltak. Előkerült továbbá a levelek piszkozatának tekinthető feljegyzés és olyan bélyegek, amilyenekkel a küldeményeket postázták. A helyszínen lefoglalt számítógépet és nyomtatót jelenleg szakértők vizsgálják.
A leszázalékolt gyanúsítottnak korábban nem volt dolga a rendőrséggel. Hérépian polgármestere, Pierre Bernard szerint a törékeny, beteg és megkeseredett férfi 15 éve - amióta súlyos veseelégtelenségben szenved - egy önkormányzati szociális lakásban él feleségével. A hatóságok a feleséget is őrizetbe vették.

A polgármester elmondása szerint a háromgyerekes férfi teljesen elszigetelten él: hetente kétszer dialízisre jár egy harminc kilométerre található kórházba. Ezenkívül szerda délutánként a szomszéd település lövészegyletébe járt át, ahol szintén magányos, beteg embernek ismerték.

A férfit - a lövészegylet többi tagjaihoz hasonlóan - néhány napja tanúként hallgatták meg az ügyben, s DNS-mintát vettek tőle. A letartóztatásra azután került sor, hogy a genetikai teszt megegyezett az első négy fenyegető levélen talált DNS-mintákkal.

Az ügyet a francia elnöki hivatalban kiemelt szinten kezelték: az államfő szeptember elején személyesen adott utasítást a rendőrség vezetőinek a névtelen feladó kilétének mielőbbi kiderítésére. Sarkozynek ugyanis még augusztus elején is küldtek egy levelet, egy nagy kaliberű pisztolyhoz való tölténnyel együtt.
A francia törvények értelmében halálos fenyegetéséért három év szabadságvesztést és 45 ezer euró pénzbírságot szabhat ki a bíróság.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: