2010-06-16 17:07:28• hírek • Balog Anita

Elfogták a gyilkosság feltételezett elkövetőit

Két fiatalt gyanúsítanak az Octavian Goga utcai gyilkosság elkövetésével.

Mint szerda este hírül adtuk, a nap folyamán az Octavian Goga sugárút 5 szám alatt található ingatlan udvarán sógora találta meg a 35 éves Cristian Huiban holttestét. A késő estig helyszínelő rendőrök ujjlenyomatokat kerestek, hogy megállapíthassák, ki követte el a bűntényt, de az igazi segítség a holttestet megtaláló sógor által leadott fantomképek voltak.

Az áldozat ugyanis az utóbbi időben két fiatal férfival lakott - és italozott - együtt, a sógor pedig a két fiatalra gyanakodott, mint elkövetőkre. Mint kiderült, a fiúk a 15-ös számú lakótelepen laktak, a rend őrei pedig hamar kézre is kerítették őket.

A gyilkosság eséjén is együtt ittak a lakásban, majd egy szóváltást követően összeverekedtek - aminek a házigazda látta a kárát. Meg nem erősített források szerint a fiatalok a verekedés után a városba mentek szórakozni, majd amikor visszatértek a lakásba akkor vették észre, hogy meghalt az ivócimborájuk. Ekkor rejtették el a holttestet az udvaron található árnyékszék mögé és ezt követően tulajdonítottak el elektronikai cikkeket a lakásból, amit el is adtak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: