2009-02-20 18:12:22• hírek • Parajdi Andrea

Elfogadták az RMDSZ módosító indítványát

Az RMDSZ módosító indítványának eredményeképpen, a kormány 2009-es költségvetésében elkülönített egy összeget az Ákosi, és a Börvelyi Református Templomok, illetve a Nagykárolyi Kalazanci Szent József Katolikus plébánia felújítására.

Mindhárom templom már régóta felújításra szorul, azonban önerőből egyik település sem tudja megoldani az épületek teljes modernizálást. Az Ákosi Református Templom már műemléknek számít, hiszen az Árpád ház idején épült, utoljára azonban 1896-ban renoválták. A kormány 45ezer lejjel járul hozzá a műemlék felújításához. A Börvelyi Református templom rehabilitálását 10 ezer lejjel segíti az állam. A barokk stílusban épült Nagykárolyi Kalazanci Szent József Katolikus plébánia pedig 40 ezer lejt kap.

Az RMDSZ több módosító indítványt is benyújtott az idei év költségvetés-tervezete ellen, azonban csupán a templomfelújítások kérelmét hagyta jóvá a kormány. Erdei D. István parlamenti képviselő elmondta, az Önkormányzatok költségvetés-kiegészítésének 5%-os emelését is indítványozták, azonban nemhogy a kért emelést, de még a 2008-as költségvetés mértékét sem kapták meg. -Az Önkormányzatok költségvetés-kiegészítését a tavalyi évhez képest 28%-al csökkentették, s a decentralizált intézmények működésére sem kaptunk több összeget. Egyedül a templomfelújításokra kért pénzösszeget fogadta el a kormány - mondta a képviselő.

Az Ákosi Református Templom már műemléknek számít, hiszen az Árpád ház idején épült, utoljára azonban 1896-ban renoválták.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: