2009-02-10 23:20:10• hírek • Csenteri Judit

Elfogadták Obama tervét

Az amerikai szenátus igent mondott arra a gazdaságélénkítő csomagra, amelyet az elnök mutatott be.

A.terv értelmében 838 milliárd dollárt szeretnének felszabadítani az állami költségvetésből, s azt többek között a banki szektor, valamint az autóipar támogatására szánnák.

Obama csomagja 61 igen szavazattal és 37 ellenszavazattal lett elfogadva a Szenátusban, melyet megelőzően a Képviselők Háza is rábólintott. Most a két Ház közötti tárgyalások vannak soron, a végső „igent” mindkét háznak ki kell mondania.

Obama igyekszik úgy a demokratikusok, mint a republikánusok támogatottságát megnyerni, eddig azonban még mindössze három republikánus szenátor értett egyet a gazdaságélénkítő csomaggal, s ők is csak abban az esetben hajlandóak támogatni, ha a vele járó költségek nem lesznek túl nagyok. Az elnök éppen ezért már több 10 milliárd dollárról lemondott. Visszavonta azt a 16 milliárd dollárt, amelyet iskolák építésre szánt volna, továbbá az a 40 milliárd dollár sincs már belefoglalva a pénzügyi tervbe, amelyet azok az államok kaptak volna meg, amelyek komoly költségvetési hiánnyal küszködnek.

Obama több száz milliárddal támogatná a bankokat és az autóipart

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: