2018-02-15 13:54:29• hírek • Bede Emőke

Elfogadta a Helyi Tanács a 2018-as költségvetést

Csütörtök délután rendkívüli tanácsülésre gyűltek a Helyi Tanács tagjai, ugyanis a 2018-as büdzséről kellett dönteniük.

Az idei költségvetés a tavalyihoz képest közel 30 millió lejjel lesz kevesebb, így az önkormányzatnak nem volt könnyű dolga, amikor a pénzek odaítélése felett kellett dönteni. Saját alintézményeit 20 százalékos költségcsökkentésre szólította fel, emellett az adók és illetékek esetében emelést eszközölt ki.
 

A megszorító intézkedéseknek köszönhetően 2018-ban a város fejlesztésére több mint 55 millió lejt sikerült elkülöníteni. Ebben az évben 25 millió lejt szánnak útfelújításokra, ennek segítségével több, mint 40 utcát modernizálnak az ehhez tartozó járdákkal együtt, 24 – főként a város északi részén található – utcában pedig csak a járdákat teszik majd járhatóbbá. 11 millióból a földutak újulnak meg, 1,6-ból pedig az Aquapark felé vezető bicikliút kivitelezését is befejezik. A 17-esben, illetve a Kárpátok 1. és 2. lakónegyedekben a közvilágítást, illetve 13 parkolóudvart terveznek felújítani. Ami a város tömegközlekedését illeti, 2018-ban a város 5 vadonatúj hibrid típusú autóbuszt fog vásárolni, ám ehhez nem kell sem leasinget, sem részletfizetést igénybe venni. Az 5 buszért 3 millió lejt fizet majd ki a város. Az oktatási intézmények fejlesztésére pedig közel 15 millió lejt szánnak.
 

A polgármesteri hivatal alintézményei számára is odaítélték csütörtökön a működésükhöz szükséges összegeket. A rendőrség 6 340 000 lejből gazdálkodik 2018-ban, a szatmári bölcsődék pedig 2 670 000 lejből. A G. M. Zamfirescu Kulturális Központnak ebben az évben 2 000 000 lejt osztottak le, az Északi Színháznak pedig 7 540 000 lejt. Az idő közben a Megyei Tanács hatáskörébe került Dinu Lipatti Filharmónia közel 500 000 lejt kapott, a Szatmárnémeti Sportklub pedig 3 580 000 lejt. 2018-ban is gondoltak az 50 vagy 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokra, ugyanis erre a célra pedig 83 500 lejt különítettek el.
 

Annak ellenére, hogy szociáldemokraták nem minden ponttal értettek teljes mértékben egyet, a tanácstagok végülis a napirendi pontok mindegyikét megszavazták, így a 2018-as büdzsétervezet hivatalosan is hatályba lépett.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: