2020-02-27 08:29:40• hírek • MTI

Elfeledett, titkos átjáróra bukkantak a Westminster-palotában

Fotó: wikipedia.org
Fotó: wikipedia.org

A brit parlament felújításán dolgozó történészek egy rég elfeledett titkos folyosót fedeztek fel a Westminster-palotában, a törvényhozás alsóházának ülésterme mellett - adta hírül a BBC honlapja.

A Westminster-terembe, az épület legrégebbi, XI. században épült csarnokába vezető átjárót 1661-ben II. Károly király koronázási ünnepségére építették, hogy a vendégek ezen keresztül jussanak be az ünnepségre, és a mennyezetten még most is jól látható a 17. századi fagerendázat.
 

Az átjárót később miniszterelnökök és politikusok használhatták mint alsóházi főbejáratot, majd 1807-ben befalazták. 1950-ben fedezték fel újra a második világháborús bombázások okozta károk helyreállításakor, majd ismét lezárták, és feledésbe merült. A faajtóról, amely a bejáratot rejtette, úgy vélték, hogy egy elektromos szekrény része – mondta Liz Hallam Smith történész, az épület felújításáért felelős konzultáns.
 

A brit Munkáspárt által korábban irodáknak használt épületrészben lévő faborítású folyósón lévő ajtón ugyanis csak egy kicsiny kulcslyuk volt, hozzáillő kulcs nélkül.
 

Amikor 2018-ban megkezdődtek az épület felújításának munkálatai, a történészek jobban megvizsgálták a faborítást, és megtalálták a faajtót. „Csináltattunk hozzá kulcsot, és az ajtó feltárult ehhez a titkos folyosóhoz” – emlékezett vissza Liz Hallam Smith.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: