2013-05-23 09:33:29• hírek • MTI

Robert Redford az elemekkel küzd

Egy túlélésért küzdő hajóst alakít Robert Redford a magyar származású J. C. Chandor All is lost című filmjében, amelyet versenyen kívül mutattak be szerdán a 66. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában.

A pénzügyi válságról szóló Krízispont című nagy sikerű film rendezője második alkotásának főhőse - a film egyetlen szereplője - egy, az Indiai-óceán közepén hajótörést szenvedő vitorlázó, akinek hajóját kilyukasztja egy a vízen hánykolódó teherkonténer.
A Robert Redford által alakított férfi segélyhívásán és egy káromkodásán kívül a közel kétórás filmben egyetlen szó sem hangzik el. A történet a magányos hajós harca az elemekkel és önmagával szemben a túlélésért.

A néző lépésről lépésre végigkövetheti, hogyan omlik össze a magányos férfi világa, szűkül össze minden körülötte, miközben az életben maradásáért küzd. Azt viszont nem tudjuk meg, ki ez az ember, honnan hova tart, a filmben nincsenek visszaemlékezések vagy belső monológok, kizárólag a tengeren történő eseményeket, a vitorlás szétesését, a víz beömlését a hajóba vagy a vihar hatásait filmezi a rendező. A nézőnek így az az érzése, hogy együtt süllyed Robert Redforddal.

A rendező cannes-i sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy egyszerre akart akció- és művészfilmet csinálni. Robert Redford szerint pedig a thrillerszerűen felépített egyszemélyes katasztrófafilm "a létezésről szól, amelyet minden nézőnek magának kell értelmeznie". Szerinte az óceán és a férfi mellett a film harmadik szereplője a csend, amelynek köszönhetően teljesen át tudta élni a szerepet. A 77 éves filmsztár egyébként végig kaszkadőr nélkül dolgozott.

A film zenéjét Alex Ebert jegyzi. A film első felében egyáltalán nincs kísérőzene, az fokozatosan kap helyet az alkotásban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: