2017-10-27 11:56:06• hírek • Bede Emőke

Gázcsőnek ütközött a balesetet okozó autó

Fotó: opiniedecarei.ro
Fotó: opiniedecarei.ro

Csütörtök este fél kilenckor érkezett a bejelentés a nagykárolyi rendőrökhöz, mely szerint az egyik kereszteződésben baleset történt.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 37 éves érmihályfalvi nő a kereszteződésbe érve nem adott elsőbbséget egy szabályosan közlekedő autónak, így belerohant abba. Az ütközés erejétől a vétkes sofőr autója egy gázcsőnek ütközött. A vétlen 42 éves gencsi férfi nem szenvedett sérüléseket, viszont a másik autó sofőrjét könnyebb sérülései miatt kórházba szállították.

Nem ez volt azonban az egyetlen baleset, melyhez kivonultak a rendőrök. Egy krasznamihályfalvi 22 éves sofőr túllépte a megengedett sebességhatárt, ennek következtében autójával árokba borult. A balesetben megsérült a sofőr és az autó két utasa is. Az alkoholszondás vizsgálat eredménye mindkét esetben negatív lett. Mindkét sofőr ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítottak eljárást.

A csütörtöki nap folyamán a rendőrök 38 bírságot róttak ki - ezek összértéke megközelíti a 11 ezer lejt -, valamint 10 sofőr maradt vezetői engedély nélkül.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: