2009-01-30 14:53:26• hírek • Ferenczi Noémi

Életet a környezetnek - életet az embernek

A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség idén is megszervezi az Életet a környezetnek - életet az embernek elnevezésű környezetvédelmi vetélkedőjét. Február 16-tól várják a középiskolás csapatok jelentkezését.

Békéssy Erzsébet, a Környezetvédelmi Ügynökség igazgatónője sajtótájékoztató keretében tájékoztatott a verseny részleteiről. Az igazgatónő elmondta, az idén már három ország diákjai vesznek részt a versenyen, hazai, magyarországi és ukrajnai középiskolások. A vetélkedő évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, melyen nem csak a diákok tárgyi tudását, de kézügyességüket, találékonyságukat is próbára teszi.

A sajtótájékoztatón jelen volt Otvos Ana tanfelügyelő is, aki kihangsúlyozta, nagyon fontos a fiatalok környezettudatos nevelése, s erre jó alkalom nyílik az ilyen és ehhez hasonló vetélkedők alkalmával.

A vetélkedő győztesei egy kiránduláson fognak majd részt venni. "Reményeink szerint, a vetélkedő döntőjét már a Kossuth-kerti átalakított közfürdő épületében létesítendő környezetvédelmi nevelési központban tartjuk majd"- tette hozzá Békéssy.

A szervezők február 16-tól várják a csapatok jelentkezését.

Sajtótájékoztató keretében ismertették a verseny részleteit

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: