2018-04-26 09:43:45• hírek • Bede Emőke

Életeket menthet egy körforgalom?

Csütörtök délelőtt Nicolae Dima, a Szatmár Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének vezetője értékelte az ISU tevékenységét: beszámolt az első negyedév eredményeiről, illetve a 2017-es adatokkal is összevetette őket.

Amint arról Dima beszámolt, a tavalyi évhez képest jelentős csökkenés figyelhető meg a beavatkozások számát illetően. Múlt év első negyedévében össesen 2396 esetben volt szükség a tűzoltóság segítségére, idén csak 1959-szer. Ezeket persze lebonthatjuk altípusokra is. Valódi tűzesetből 66 volt idén, tavaly 71. Ennél sokkal érdekesebb azonban a vegetációtűz számában bekövetkezett drasztikus csökkenés: a múlt évi 34-hez képest idén csak 2 történt. Az ISU vezetője szerint ez a megelőző akcióknak köszönhető, mely által sikerült tudatosítani a falvak vezetőségében és lakosságában, hogy sokkal óvatosabban kell a tavaszi letakarításokat elvégezni. Az ISU szárnyai alatt működő S.M.U.R.D. a tavalyi 1592 helyett csak 1379 alkalommal kellett helyszínre vonuljon. Mindezek mellett voltak olyan akciók is, melyek ezek közül egyetlen kategórába sem sorolhatók be.
 

Nocolae Dima mindezek mellett arról a fejlődésről is beszámolt, mely szerint a S.M.U.R.D.  autói ebben az évben átlagosan 5 perc 43 másodperccel gyorsabban értek ki egy adott helyszínre, mint tavaly. S ha belegondolunk, hogy sokszor néhány pillanaton múlik egy-egy ember élete, bizony fontos eredménynek tekinthető ez a csökkenés is. A kérdésre, hogy minek köszönhetően sikerült redukálni ezt az időt, a válasz igencsak meglepő: az utóbbi időben sikerült a város közlekedését fluidizálni – itt főleg a Burdea és a Crinul kereszteződések körforgalmaira gondolt -, és ennek köszönhetően az autók gyorsabban jutnak el a helyszínekre.
 

A S.M.U.R.D. rohamkocsijainak köszönhetően az év első három hónapjában 1415 személyt részesíthettek egészségügyi ellátásban. Ami a tűzesetekben elhunyt személyek számát illeti, Dima arról az örömteli hírről számolt be, hogy az első negyedévben egyetlen ilyenről sem számolhatunk be.
 

A negyedéves mérleg mindemellett arra is rávilágított, hogy tűzoltóság által megmentett vagy megvédett javak összértéke meghaladja a két milliárd lejt. Az ISU vezetője reményét fejezte ki, hogy az eredmények nem maradnak el az elkövetkező időszakban sem, és sikerül még tovább javítani a statisztikákon.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: